Emlékeznek még Seres Máriára? (A mátraverebélyiek most nem játszhatnak.) Az ő esetét talán legcélszerűbb volna kötelező olvasmánnyá tenni most, hogy a Fideszt leváltani igyekvő demokratikus erők a legjobb úton haladnak a jövő évi választáson való brutális bukta felé. Hiszen volt ott minden, ami kell: országosan ismertté vált pártvezető (az agilis mérnökasszony maga), könnyen kommunikálható program (na ne má’, hogy pont a képviselők vehessenek fel elszámolási kötelezettség nélkül költségtérítést), frappáns pártnév (Civil Mozgalom) – mégis volt, ahol a formációra leadott szavazatok száma legfeljebb a begyűjtött kopogtatócédulákéval kelhetett versenyre.

Amihez képest legfeljebb annyival nehezebb most Szili Katalin dolga, hogy e háromból egyik akadályt sem tudja venni. Valaha országosan ismert volt, de ma már a politikafüggőkön kívül viszonylag kevesen tudják, hogy jé, ő még nem adta fel. Ehhez hozzájön, hogy programja populizmusba hajlón széttartó (azokért kíván tenni, „akiket ma senki sem képvisel”), pártja nevét pedig, fájdalom, de egyszerűen képtelenség megjegyezni (Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt, ugye).

A hasonló taktikával dolgozó Schmuck Andor ugyanezen a Seres Mária-i mércén legfeljebb annyival teljesít jobban, hogy személyét – legutóbb épp szerelmi hányattatásai révén – folyamatosan fürdeti a bulvár langy vizében, és pártnévnek is egy viszonylag jól hangzót alkalmaz: szocdemekről mindenki hallott már harangozni ebben az országban. Hogy program helyett meg újrahasznosítja a korábban például Dávid Ibolyának eladott szépkorú maszlagot, hát istenem – a nyugdíjasok problémáját úgysem fogja megoldani senki, legalább szép lózungokat halljanak.

E két nagyszerű pártvezető, meg majd az a további fél tucat, aki várhatóan a következő hónapokban bukkan föl, pár hónap hírnévre bizton számíthat. Ha valóban ezt akarják, embereik garantáltan indulni fognak mind a 106 egyéni körzetben – nem véletlenül könnyítette meg a jelöltállítást a Fidesz –, és annak rendje-módja szerint fejenként begyűjtenek majd néhány töredékszázalékot. Ha így lesz, sokak szemében még akkor is a baloldal megosztottságáról, győzelemre való képtelenségéről tanúskodik majd a szavazócédulákon való jelenlétük, ha a komolyan vehető erőknek közben megjön az eszük, és összefognak.

A másik lehetőség, hogy valamelyik nagy erő – nem okvetlenül a bal, hiszen a játszó személyek esetében ideológiai elkötelezettségről kevésbé, inkább görcsös politikai ambíciókról beszélhetünk – elérti a célzást, és felajánlja a szövetséget ezeknek a törpeformációknak. Ez a pártvezetőknek garantált listás helyet hoz, és értelmezhetőbb helyzetet teremt a szavazólapon. De mindenképp nehéz helyzetbe hozza azt a létező erőt, amely „nevére veszi” a – tisztesség ne essék szólván – nettó zsarolási szándékkal akciózó műpártocskákat.

Hogy ez hogyan működik, azt a Fidesz már jól tudja, hiszen ott van neki a KDNP. A demokratikus oldalnak viszont van baja így is elég. Legalább ezt a csapdát ki kéne végre kerülni.