Amióta Matolcsy György félmillióban határozta meg az Európai Unióban tartósan munkát vállaló, ott élő magyar állampolgárok számát, nem nagyon hallani más „érvényes” adatot. Becslésként két-háromszázezertől felfelé mindenféle számot emlegetnek ugyan, de inkább a helyzet okait és főként a következményeket elemzik. Elsősorban az ellenzéki politikusok. Hogy a távozókkal mennyi pénz esik majd ki a nyugdíjalapból, hogy milyen típusú munkaerőhiánnyal kell majd szembenéznie az országnak, ha egyszer beindul a magyar gazdaság. Hogy miként kozmetikázza a kabinet a foglalkoztatottsági adatokat a külföldön dolgozókkal, amikor őket is ideszámítja.

Ami a politikát illeti, hogy szemben a jellemzően a szomszédos országokban élő kettős állampolgárokkal, miért fosztja meg őket az Orbán-kormány a levélben leadható szavazat lehetőségétől.

A múlt héten megjelent a Hay Group friss felmérése, amely szerint a külföldi munkavállalás lehetősége a magyar nagyvállalatok dolgozóinak többségét egyelőre nem érinti, viszont valamikor 2016 utánra e körben is várható az elvándorlás felpörgése. Előbb a felső és középvezetők távozására lehet majd számítani, mert az ő bérük magyar viszonylatban ugyan magas, de így is csak 55-60 százalékát éri el a nyugati béreknek, viszont képzettségük és nyelvtudásuk miatt más piacokon is könnyen kapnak esélyt, ahogyan majd Európa gazdaságai kezdenek magukhoz térni. A cégek évekig képzett tehetségeket és kulcsmunkavállalókat veszíthetnek el. Főként az információs és telekommunikációs, a szakértői szolgáltatásokat nyújtó vállalatok, az egészségügyi/gyógyszeripari cégek, továbbá a kiskereskedelem meghatározó munkatársainak elvándorlásától kell tartani.

Az már eddig is sejthető volt, hogy elsőként a leginkább vállalkozó kedvű emberek kelnek útra, azok, akik valamennyire beszélik a célország nyelvét, akik képesnek tartják magukat a nagy igénybevételt jelentő alkalmazkodásra, akik el tudják viselni az eleinte gyakran előforduló, rövidebb-hosszabb ideig tartó nélkülözést. Magyarul: az ország a legaktívabb emberei közül veszít el nagyon sokat, legyenek azok fiatalok vagy idősebbek. És félő, hogy sok esetben örökre, mert ahogyan múlik az idő, s még mindig nincs olyan itthoni perspektíva, amely hazacsalogatná őket, egyre nehezebb lesz visszatérniük.

Aligha tévedünk, ha azt gondoljuk, e több százezer ember között akad bőven olyan is, akinek a szempontjai között az első öt között nemcsak az anyagiak szerepelnek, hanem az elviselhetetlennek érzett hazai politikai és társadalmi viszonyok is. A kilátástalanság, a kiszolgáltatottság, az alkalmazkodás egyre kínosabb kényszere. Tévedés azt hinni: fáj értük az Orbán-kormány szíve. Egy olyan hatalom, amely a néma szolgákat kedveli leginkább, aligha fogja a választás kézre álló lehetőségeivel kiszolgálni azokat, akik nem utolsósorban benne csalódva távoztak innen.