Elfüstöltek

Olyan kis település, hogy még trafikja sincs. Sok száz magyar falut így jellemezhetünk a kormány dohánykereskedelem-átszervezési ténykedése nyomán.

A falvaknak vannak elvonási tüneteik, az ott dohányzók azonban megoldják a beszerzést valahogy. Például úgy, hogy abból az állam egy fillért se lát. Miközben a trafiktalan településeken dohányzók még a már eleve másodrendűnek minősített társaikhoz képest is páriáknak számítanak.

A trafikkérdést a közbeszédben nem ok nélkül uralta el a mutyi, de csókosoknak kiosztott boltok árnyékában bőven van még hajmeresztő történet. Ha például minden előzetes és utólagos figyelmeztetés ellenére sem sikerül megoldani sok száz magyar település ellátását, az nem éppen a hozzáértés bizonyítéka.

A trafikrendszert úgy sikerült kialakítani, hogy van, ahol egymással néznek farkasszemet a trafikok, miközben máshol többfalunyi járásra lehet csak dohányhoz jutni.

A feladott helyeken hamar kiépülnek az alternatív értékesítési láncok, amelyeket a cigarettázóknak nemcsak olcsóbb, hanem sokkal kényelmesebb is igénybe venniük. Valójában nem is a trafikkoncesszió az igazi üzlet, hanem annak a hiánya. Ott lehet a legnagyobbat kaszálni a dohányból, ahol még trafik sincs. Ha nem tudnánk, hogy hozzá nem értésből fakad, azt hihetnénk, direkt ágyaz meg az állam a feketekereskedelemnek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.