Magyarországon az elmúlt években romlott az iskolai oktatás hatékonysága, és ez akkor is így van, ha heteken belül plakáterdő borítja majd el az összes hirdetőhelyet, és boldog nebulók kiáltják majd onnan világgá, hogy „Jobban oldjuk meg a szöveges példákat, mint négy éve”. 

A kedden nyilvánosságra hozott PISA-felmérés eredménye magáért beszél, amikor se többet, se kevesebbet nem állít, mint hogy megtört az a lendület, amellyel a kilencvenes években megindított oktatási reformfolyamat – nagy nehezen – végre a teljesítményjavulás pályájára állította a magyar iskolákat. Amikor a PISA-felmérés kerül szóba, persze sokan csak megvonják a vállukat, ugyan már, a magyar iskola jobb, a mi gyerekeink mindig osztályelsők lesznek külföldön, és egyébként is, ha az ország rosszul szerepel a teszten, az csak azért van, mert a mieink nem ott tartanak a tananyagban. Pedig a lényeg éppen az, hogy ez a nemzetközi vizsgálat nem a gyerek aktuális teljesítményét (tanult-e a kölyök a dolgozatra) méri, hanem az egész iskolarendszerét: képes-e felzárkóztatni a hátrányokkal érkezőket, olyan tudást ad-e, amely alkalmassá tesz a munkaerőpiac, sőt a változó világ kihívásaihoz való igazodásra. És tetszik vagy sem, de az ezerszer elátkozott „liberális” iskola egy évtized alatt javuló tendenciát kezdett mutatni ezeken a méréseken, a visszaporoszosított hoffmanni rendszer pedig máris hazánk lemaradását mutatja.

Hogy vezethet-e ilyen nyers következményekhez a még csak kiépülőben lévő, tervutasításos rendre alapozott, államosított iskolarendszer? Természetesen nem. Az oktatás egésze lassan mozdul, még három évi, következetes törvényhozói elbaltázás sem vonja okvetlenül maga után, hogy a mai gyerekek butábban kerülnek ki a padokból, mint a korábbiak. Viszont három évi szüntelen vegzálás igenis ezzel jár. Ahogy Hoffmann Rózsa – igazságtalanul, de nem méltatlanul – a korábbi, javuló PISA-eredményeket is a pedagógusok áldozatkészségének tulajdonította, most sem lehet figyelmen kívül hagyni, mit álltak ki a tanárok-tanítók 2010 óta. Az államosítás fejetlensége, a Klebelsberg-hivatalok hozzá nem értése, a fizetés körüli hercehurca, a szakmai önállóság eltörlésének megaláztatása, a hittan-erkölcstan ideológiai béklyója vagy épp a tankönyvmizéria, mind az ő mindennapjaikat keserítette meg. Ők bizonytalanodtak el attól, hogy érdekképviseleteik egyike tárgyal, a másik meg sztrájkot hirdetne, és mindkettőnek nagyon erős érvei vannak. És ők sejtik azt is, hogy így vagy úgy, de végül mindenképpen belekényszerülnek majd a gömbösi Nemzeti Pedagógus Karba.

Ami az utóbbi három évben történt, az mind arról győzte meg a tanárokat, hogy pusztán eszközök valami nagyobb játszmában, afféle virágszálak Orbán Viktor pörge kis kalapján, de valójában a kutyát nem érdekli, jól végzik-e a dolgukat. Ezt tükrözi a mostani vizsgálat. És a rendszer még csak felállt: még csak ezután fog működésbe lendülni. Egy biztos – akkor is lesznek PISA-mérések, hogy kiállítsák a bizonyítványát.

Hoffmann Rózsa tudni véli a kudarc okait