Nem tudni, megfordult-e a már sokszor idézett Heinz Krekeler egykori (nyugat)német parlamenti képviselőnek a fejében, hogyan jutott hatalomra 1933-ban szabad választásokon Adolf Hitler, de az biztos, hogy az alkotmányozó bizottság tagjaként sikert aratott, amikor a háború után a demokratikus alkotmányt szerkesztették Nyugat-Németországban. 

A vita a népfelségről szólt. Arról az alapvető mondatról, hogy „minden hatalom a néptől ered”, azazhogy – mint leginkább, s nem véletlenül, a kommunisták szorgalmazták – abszolúttá tegyék-e a népfelség elvét. Krekeler akkor előállt egy egyszerű, de annál meggyőzőbb érvvel: „A népfelség abszolúttá tétele azt jelenti, hogy a szuverén nép elvetheti a demokráciát is, és diktatúrát vezethet be. Valaminek ezért korlátoznia kell a népfelséget, mégpedig az alkotmánybeli alapértékeknek és alapjogoknak.” Mert a többség soha nem a nép egésze, csupán annak egy – a nagyobbik – része. S azért, mert a többség dönt, még nem biztos, hogy igaza is van.

Hogy mennyire időszerűek Krekeler érvei, az mutatja: szeptemberben a „korlátozott” német népfelség úgy döntött, hogy öt mandátum híján nem ad abszolút többséget a Bundestagban az Angela Merkel vezette konzervatívoknak. Ezzel lényegében arra kényszerítette őket, hogy nagykoalíciót kössenek a szociáldemokratákkal. Két hónapos tárgyalások után meg is egyeztek, múlt szerdán Berlinben aláírták a 185 oldalas előzetes koalíciós szerződést. Előzetest, mert az SPD hamarosan megkérdezi az egyezségről 470 ezres párttagságát. Erről mondja Gero Neugebauer politológus, a berlini Freie Universitätról: ha az SPD tagsága elutasítja a koalíciót, akkor is maradhat Merkel a kancellár, hiszen a konzervatívok kisebbségi kormányzása sem ártana a német demokráciának, mert a parlamenti pártok képesek az együttműködésre.

Másrészt, az ország helyzete sem indokolja a nagykoalíciót, nincsenek olyan gondok, amelyeket csak a jobb- és a baloldal összefogásával lehetne megoldani. Neugebauer szerint érdekesebb helyzet állhat elő, ha a szocdem tagság rábólint a koalícióra, mert akkor Merkel csaknem nyolcvanszázalékos – tehát négyötödös – parlamenti többségre támaszkodva folytathatja a kormányzást. Az ellenzék pedig ekkora fölénnyel szemben már nem tudná hatékonyan ellenőrizni a kormány tevékenységét, nem tudna kezdeményezni bármit is. Ebben az esetben pedig a sajtónak kell átvennie az ellenzék szerepét – mondja a politológus. Hogy Merkel kancellár érti, mekkora a négyötödös parlamenti többség felelőssége, abból is tudhatjuk, ahogyan Budapestnek szóló üzenetként Áder János köztársasági elnök márciusi látogatásakor a kétharmaddal járó komoly felelősségre emlékeztetett. Berlinből nézve nehéz is elképzelni azt a magyarországi helyzetet, amelyben épp a közjogi berendezkedést (benne a politikai kisebbség parlamentáris jogait) és a nyilvánosságot nyomta össze három és fél év alatt a Fidesz, amelynek hatalmát alig-alig lehet már érvényesen ellenőrizni. S amelyből éppen az hiányzik leginkább, ami a németekben szemlátomást megvan: a nemzetért érzett feltétlen felelősség.

Négyötöd kevesebb lenne mint kétharmad?