Poór Csaba: Ukránok az utcákon

Aligha gondolta volna bárki is, hogy ilyen gyorsan valóra válik Vagyim Karaszjov jóslata.

Az ukrán politológus a múlt héten arról beszélt a Népszabadságnak, hogy tartós politikai válságot okozhat Ukrajnában az a demonstráció, amelyet az Európai Unióval tervezett, de egyelőre meghiúsult társulási megállapodást támogató fiatalok kezdeményeztek Kijevben. Aztán néhány nap elteltével valószínűleg az elemző által elképzeltnél is súlyosabb krízis alakult ki az ukrán fővárosban, és egyelőre nehéz megjósolni, hogy meddig tart és miként végződik.

A békés tüntetést zavargásokkal kísért tiltakozóakciók váltották fel, miután a rohamrendőrök szombat hajnalban – nehezen megmagyarázható módon – szétkergették a Függetlenség terén zajló megmozdulás résztvevőit. Ráadásul a tiltakozóakciók hangsúlya is megváltozott: a diákaktivisták szerepét ellenzéki politikusok vették át, és már nem annyira az európai integrációt, hanem a szerintük azt megtorpedózó kormány és államfő távozását sürgetik.

Bizonyára sokáig találgatják még az elemzők, hogy végül is ki állt a rendőrattak hátterében, de a körülmények mindenképpen rövidlátó, átgondolatlan lépésre vagy inkább a kormányzaton belüli hatalmi harcra utalnak. Az biztos, hogy Viktor Janukovics államfő nem tud jól kijönni ebből a helyzetből. Megkérdőjelezi ugyanis az európai integráció szükségességéről és a békés polgári akciók támogatásáról szóló nyilatkozatainak őszinteségét, ha előzetesen értesült az intézkedésről. Ha viszont a hozzájárulása nélkül, sőt – miként azt néhányan feltételezik –, kifejezetten ellene irányuló provokáció céljából küldték rá a fiatalokra a pajzsos-sisakos rendőröket, akkor hatalmának, vezető szerepének szilárdságával kapcsolatban vetődhetnek fel kétségek.

Mindkét változatnak lehet létjogosultsága, ám a józan ész azt diktálja, hogy Janukovicsnak nem állt érdekében ilyen fordulat. A tüntetések előbb-utóbb kifáradtak volna, főleg úgy, hogy az elnök olyan hírekkel tért vissza a vilniusi uniós csúcsról, amelyek szerint folytatódnak Brüsszellel a társulási egyeztetések. Így könnyen időt nyerhetett volna, és ha még némi eredményt is fel tud mutatni – márpedig az eredményekben az Európai Unió is érdekelt –, jelentősen javíthatta volna esélyeit a 2015-ben esedékes elnökválasztáson.

Most viszont meggyengült helyzetben, magyarázkodással kellene folytatnia a tárgyalásokat az európai partnerekkel, mi több, ha nem sikerül valamilyen varázsszerrel elcsitítani a tiltakozóakciókat, akár az is kétségessé válhat, hogy képes lesz-e az államfői poszton kihúzni a következő választásig. A tüntetések ugyanis olyan méreteket öltöttek, amilyenekre nem volt példa a kilenc évvel ezelőtti, úgynevezett narancsos forradalom óta, résztvevői pedig azt hangoztatják, hogy akciójuk kétféleképpen érhet véget: vagy a belorusz forgatókönyv szerint, azaz a megmozdulás kíméletlen leverésével, vagy az egyiptomi minta alapján, az államfő kikényszerített távozásával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.