Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) határozata kapcsán fellángoló viták lényege azonban nem az ezer forintról szól. Hanem arról, hogy ma, 2013-ban hogyan gondolkodunk a férfiakról és a nőkről. Néhány kommentet olvasva úgy tűnik, mintha a száz évvel ezelőtti úri, az úgymond „lovagias” Magyarországon lennénk.

Nem hungarikum, hogy azokat, akik szót emelnek az emberi jogokért, például a hátrányos megkülönböztetés ellen, a többségi vélemény mindennek tartja, csak úrinőnek vagy úriembernek nem. A jogvédők a legjobb esetben is ártalmas bajkeverők, akik egy marginális problémát fújnak fel. Vajon a férfiak és nők egyenlősége tényleg ilyen piszlicsáré ügy? Az indulatok és a politikusi megszólalások éppen az ellenkezőjét bizonyítják. Számomra azonban nem a közvélemény reakciója volt megdöbbentő, hanem egy európai parlamenti (EP) képviselő hozzászólása, miszerint: „A mi príma kis EBH-nk ugyanis úgy hozott diszkriminációt kimondó határozatot, hogy egyetlen hatályos magyar jogszabály egyetlen rendelkezésével és egyetlen nemzetközi jogi norma egyetlen kitételével sem ellentétes a nők ingyenférfiak pénzért léphetnek be sztori”.

Deutsch Tamás eme hamis állítását csak a három legfontosabb jogszabállyal cáfolom. 1.: Az alaptörvény XV. cikk (3) bekezdése kimondja: A nők és a férfiak egyenjogúak. 2.: Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény külön kiemeli az áruk forgalmára és a szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szabályokat az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben, különösen „a vendéglátóipari, kereskedelmi, valamint a művelődés és a szórakozás céljára létrehozott intézményekben”. 3.: A 2004/113/ EK irányelv – amelyet 2004. december 13-án fogadtak el – a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról szól. „Ezen irányelv célja az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítésére, illetve nyújtása tekintetében megnyilvánuló, a nemi hovatartozáson alapuló megkülönböztetés elleni küzdelem keretrendszerének kialakítása a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének tagállambeli végrehajtása érdekében.”

Noha nem vagyok az EBH fogadott prókátora, szakmai meggyőződésem, hogy – a hazai jogszabályok és a nemzetközi jogi normák miatt – a határozat megerősítést fog kapni a bírósági felülvizsgálaton is, feltéve, ha a szórakozóhely van olyan oktalan ezt kezdeményezni. Jogilag tehát ez egy tiszta ügy. Az már kevésbé tiszta előttem, hogyan jutottunk ismét oda, hogy a nők és férfiak egyenjogúsága kérdés lehet. Talán a szinglihordázással kezdődött, ami az öregecskedő feleségekkel folytatódott. És hogy az utóbbi években a kormánypártok politikusai (Varga, Simicskó és a vakkomondoros) sorra megnyilvánultak, hogy mit gondolnak a nőkről, így már előre megágyaztak a Fidelitas és az EP-képviselő nyilatkozatának. Itt tartunk ma. A kutatások kulturáltan úgy fogalmaznak: a magyar társadalom rendkívül konzervatív. A közvélekedés szerint tahó-macsó ország lettünk. Ízlés dolga, hogy ez tetszik-e vagy sem.

Azt viszont egy nő és egy férfi se felejtse el: ha bevett gyakorlatnak, kulturális hagyománynak stb. vesszük, hogy a nők nem fizetnek a szórakozóhelyeken belépődíjat, amíg a férfiak igen, akkor azt is elfogadjuk, hogy ugyanazon munkáért a férfiak 10-20 százalékkal több jövedelmet kapnak. Akkor azt is elfogadjuk, hogy kevés nő van döntéshozó pozícióban akár a parlamentben, akár a cégek igazgatótanácsaiban. Akkor azt is elfogadjuk, hogy a nők bántalmazása a párkapcsolatban megengedett.

A diszkriminációs ügyekben sokszor sem a diszkrimináló, sem a diszkriminált nincs annak tudatában, hogy ez rossz. Mind a ketten evidensnek veszik, hogy a világ már csak ilyen. Aztán jön egy kerekes székes ember, aki bíróság elé viszi, hogy nem tud bemenni a szórakozóhelyre. Érvek csapnak össze, majd pár év elteltével csak nagyon kevés olyan elvetemült marad, aki nyíltan kétségbe vonja a fogyatékos emberek jogait, és vitakérdésnek tekinti, hogy például miért kell akadálymentesnek lenni egy középületnek.

Pandora szelencéje kinyílt és kiszökött belőle a jogegyenlőség, az egyenlő bánásmód követelménye, a hátrányos megkülönböztetés tilalma stb. és még a remény is. Van, aki ezt a társadalom csapásának tekinti. Én örülök neki.

A szerző a Magyar Antidiszkriminációs Közhasznú Alapítvány (MADA) elnöke

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.