A szerk: Határ

Időszerű lenne bevezetni a duma bojkottját a jegybankban, legalábbis úgy, ahogyan azt Pelikán elvtárs értette. Matolcsyn kívül ugyanis mással senki sem tudja magyarázni, miért is ment újra 300 fölé és maradt is ott szívósan a forint euróárfolyama. A jegybankelnökről már kinevezésekor is tudtuk, hogy meleg perceket fog okozni az árfolyamfüggőknek, de azért reménykedtünk benne, hogy az új poszton megszűri majd mondanivalóját. Hát, nem szűri.

Ezt a szívességet pedig igazán megtehetné például a devizahiteleseknek, akik éppen várják a jogegységi döntést. Mert valljuk be: az is adhat egy lökést a forintnak, csak még nem tudjuk, merre.

Ha most, a jobbára kedvező makrogazdasági adatok idején is a lélektaninak számító 300-as árfolyamszint fölé kúszik a forint, akkor mi lesz, ha kedvezőtlen belföldi vagy külföldi hírek jönnek?

A 2008-as válság óta néhányszor már megjárta ezt a tartományt a hazai fizetőeszköz, és nem volt őszinte a magyarok mosolya. Minimum rossz lesz tőle a közérzetünk. Akkor is, ha konkrétan nem lesz tőle nehezebb az életünk.

Az Orbán-kormány számára a 3-as misztikus szám, amely az egész működését meghatározta: tűzzel-vassal három százalék alá szorította és ott tartja az államháztartási hiányt. Miért ne tűzhetné ki a zászlajára, hogy nem akar 3-assal kezdődő forintárfolyamot?

Most ez könnyű vállalás lenne. Csak szólni kell Matolcsynak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.