Kit zavarnak a lengyel szerelők, a magyar pincérnők vagy a román ápolónők? Ugyan kérem, senkit, hiszen remekül és olcsón szerelnek, szolgálnak fel, ápolnak.

Ott van például a lengyel Lilla, aki még a kilencvenes években, Brüsszelben takarított nálunk: olyan lelkiismeretes és hatékony munkaerőt azóta sem láttam. Gond csak akkor adótott, amikor Lilla megbetegedett, s mivel (még nem EU-tagként) illegálisan tartózkodott Belgiumban, kórházba sem mehetett – haza kellett tehát utaznia. Igen ám, de a Nagy-Britanniában szorgoskodó kelet-európai kőművesek, kertészek és szakácsok már EU-állampolgárok, így aztán nem átallják igénybe venni ugyanazokat a juttatásokat, mint a helybéliek.

Mert már tehetik. Ha megbetegszenek, ha gyermekük születik, ha elvesztik az állásukat, alattuk is ott feszül a szociális védőháló. Bizarr, de egyáltalán nem érthetetlen, hogy a britek – akik annak idején példát mutattak, és szélesre tárták a munkaerőpiac kapuit az új EU-tagok előtt – ma azt tervezik, hogy mindenféle korlátozásokkal elveszik (vagy csak később adják oda) a szociális juttatásokat a keleti „szegény rokonoktól”. Nehogy már jöjjenek a külföldiek, és rajtunk élősködjenek!

Ismerős üzenet? Méghozzá a szélsőjobboldalról? Egyáltalán nem véletlen. Amikor Cameron brit kormányfő az országot elárasztó és kizárólag a segélyekre utazó külföldi munkavállalókkal riogat, valójában a bevándorlóellenes, euroszkeptikus Függetlenségi Párt (UKIP) kottájából játszik. A szélsőjobbnak udvarló konzervatív politikus: ilyet, ugyebár, láttunk már. De vigyázat, ugyanez a módszer működik a baloldalon is.

Amikor a szocialista francia kormány tagjai felteszik a „sürgősen toloncoljuk haza a kelet-európai romákat” lemezt, az idegengyűlölő – és egyre népszerűbb – Nemzeti Front választóinak muzsikálnak. Az a legveszélyesebb az efféle szlogenekben, hogy könnyen megjegyezhetőek és – különösen gazdasági válság idején – könnyen átélhetőek. Jönnek a bolgárok, szlovákok, ukránok, elveszik az állásomat, és még mi fizetünk nekik? Na ne! És már lehet is felvonulni a „Brit munkahelyeket a briteknek” transzparensekkel.

Tiltakozik persze az Európai Bizottság – mint ahogy tiltakozott akkor is, amikor az EU-tagállamok korlátozásokat vezettek be a 2004-es bővítéssel befogadott országok dolgozóival (köztük a magyarokkal) szemben. Csak hát a populista-demagóg mondatok sokkal frappánsabbak, mint a száraz igazság. Például, hogy a Nyugat-Európában tevékenykedő kelet-európaiak a helyi adó- és ellátórendszerek nettó befizetői. Vagy, hogy sokkal kisebb arányban vesznek igénybe szociális juttatásokat, mint az „őslakosok”. Meg aztán, dolgozni is tudni kell. Brüsszelben már a kilencvenes években elismerték: egy lengyel takarítónőnek a nyomába sem ér senki.