A kollektív szerződés meghatározó jelentőségű dokumentum a munkavállalók életében. Lehetőséget ad arra, hogy a törvényi minimum mellett a munkáltató pluszjogosítványokat, járandóságokat biztosítson munkavállalóinak. Európa boldogabb felén ez hosszú évtizedekre visszatekintő szakszervezeti vívmány. Ha eszébe jutna bármely munkáltatónak, hogy az e megállapodásban biztosított jogokat csorbítsa – bizony komoly sztrájkokkal kell számolnia. Nálunk sajnos más a helyzet.

A kollektív szerződés megkötése sosem volt kötelező, s ha a tárgyalások végül is eredményre vezettek, a „nagy mű” rendszerint nem szólt másról, mint a törvény aktuális szövegének beemeléséről. Nem volt ez másképp a közoktatásban sem, s ha voltak olyan iskolák (azért voltak…), amelyek képesek voltak fenntartójukkal előnyös alkut kötni, annak gyakran költségvetési feltételei voltak. 2013. január elsejével azonban minden kollektív szerződés érvényét vesztette, a Klik rendszerbe lépésével az addigi fenntartók és az iskolák közötti megállapodások annulálódtak.

Az állam nem vette át azokat a kötelezettségeket, melyek számára anyagi konzekvenciákkal jártak, viszont minden jogot, mely az oktatási intézmények és az abban munkát végző pedagógusok helyzetét meghatározza, magához vont. Mondhatnánk, hogy nem kimondottan etikus eljárás, de jogszerűségét nem vonhatjuk kétségbe, hisz megteremtették a törvényi feltételeket. Jó előre. Nos, a nagy mű kész. Az alkotó megpihen(?). Miről is van szó valójában?

1. Az aláírt megállapodás nem más, mint egy paktum. Annak minden sajátosságát magán viselve rendelkezik közel 130 000 pedagógus sorsáról. Nem tükrözi a pedagógusok valódi érdekeit, s jellemzően ez sem tesz mást, mint beemeli a munka törvénykönyve és a nemzeti köznevelési törvény aktuális rendelkezéseit.

2. Felfedezi a sajtban a lyukat. Elismeri, hogy a pedagóguspályán is létezik túlóra. Ebből a szempontból valóban lényeges felismerésről beszélhetünk, hisz elég, ha csak a sokszor idézett államtitkári nyilatkozatra utalunk, mely kiemelkedő vívmányként említette, hogy a pedagógus-életpályamodell megvalósulásával megszüntették a túlórát. Igen, annak díjazását… Ehhez képest az elmozdulás akár jelentős is lehetne, ha nem lenne szemfényvesztés! Az augusztus végéig életben lévő szabályozás szerint a pedagógusnak a kötött munkaidején (leánykori nevén kötelező órák – 22 tanítási óra hetente) felül elrendelt munkavégzésért járt a túlóradíj. Túlóradíj – 2014. január elsejétől – ismét fizethető a tanítással, neveléssel eltöltött órák (a felső határ 26 óra) és a kötött munkaidő (32 óra) felett, ha a munkáltató ezt elrendeli. Ha elrendeli, hisz az NKT rigorózus előírása a határok feletti munkaidő-elrendelést szinte lehetetlenné, az egy tanévre eső 31 nap (!) ingyen munkavégzést viszont lehetővé teszi… Ráadásul az így kifizetendő összeg a megemelt pedagógusbér ellenére kevesebb, mint amennyi az életpályamodell bevezetése előtt volt – alacsonyabb fizetés mellett. Újabb hungarikum… Hol van itt az elmozdulás? A túlóra – mint olyan – fel- és elismerése valóban reveláció, de azért mégsem ok a felhőtlen elégedettségre! Mindig hasznos volt, s most is az, ha a partnereinket, munkavállalóinkat felnőttnek tekintjük…

3. A paktumot méltatók eredményként tüntetik fel, hogy a munkáltatónak ki kell fizetni a munkavállaló igazolt költségeit, meg kell téríteni a munkába járás költségeit, s fizetett szabadnap illeti meg azt, aki továbbtanul – feltéve, ha az intézmény továbbképzési tervének megfelelő tanulmányokat végez –, s a Klik költségvetésének függvényeként adhatók béren kívüli juttatások is… Adhatók… Nos, ezek evidenciák. Olyannyira, hogy a – nem kifejezetten munkavállaló-barát – munka törvénykönyve is szabályozza őket. Pontosan úgy, mint ahogy ezt ez a „MŰ” teszi. Lehet ezt eredménynek tekinteni, csak nem indokolt és nem illő.

Régen várt dokumentum született meg, olyan, amely eddig még nem volt, s remélem, nem is lesz. Alkotói között – valószínűleg – ott volt az a szakember is, aki 1985-től 2010-ig szolgálta tevékenységével a rendszerváltást megelőző, majd az azt követő kormányokat. 2010-től az aláíró érdekképviselet tevékenységét segíti munkájával. Pedagógusszakmai körökben őt tartják a legjobb közoktatási munkajogásznak.

Dr. Szüdi megtisztel engem azzal, hogy e lapban tegnap megjelent cikkében azt valószínűsíti, hogy én lennék az ország legjobb, leggyakorlottabb munkajogásza. Ki kell, hogy ábrándítsam. Még csak jogi végzettségem sincs. Viszont van – több mint három évtizedes, a mai napig élő – pedagógusgyakorlatom, negyedszázados szakszervezeti tapasztalatom és van józan eszem. Pontosan tudom, hogy milyen cél vezérelte az aláírókat a január 22-i megállapodás megszületésekor és mi a paktum szignálásakor.

A hatalom számára létfontosságú, hogy törekvéseit legitimálja azokkal az érdekvédelmi vezetőkkel, akikkel hajlandó együttműködni. Nem vagyok biztos abban, hogy sikertelen a törekvésük. Azt viszont tudom, hogy a transzmissziósszíj-szerep mindig is dicstelen volt, most is az. Dr. Szüdi biztosan tájékozottabb nálam a jog világában. Azt viszont biztosan állíthatom, hogy irodalmi ismereteit tekintve felzárkóztatásra szorul: Geréb szerepének kiosztásakor nem a megfelelő ajtón kopogtat.

A szerző a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.