A Krausz által a Fidesz aktuális törvénykezéséből kiemelt néhány elem valóban nem feltétlenül klasszikusan „baloldali” intézkedés, bár a „rezsicsökkentés” talán konkrétan is beilleszthető a Kádár-korszak folyamatosan kommunikált törekvései (csökkenő árak – növekvő fizetések) közé. De alapvetően nem is ezek jelentik az Orbán-rendszer „baloldaliságát”. A lényeges az, hogy a Fidesz-kormány annyiban követ baloldali politikát, amennyiben – nyilván tudatosan –utánozza a Kádár-korszak kliséit vagy legalábbis azokat a sablonokat, amelyeket sokan baloldalinak gondolnak, és baloldalinak tünteti fel a saját politikáját. A rendszerváltást megelőző négy évtized a „létező szocializmusként” vonult be a történelembe, és ha tetszik, ha nem, a legtöbben e korszakot azonosítják a baloldallal. A jobboldalinak, illetve kereszténydemokratának hazudott kormány pedig (nyilvánvalóan egyik értékrendnek sem felel meg) ma lényegében olyan populista szólamokkal él, amelyek jó része tökéletesen elfogadható baloldalinak is, akár tetszik ez, akár nem.

Megkockáztatható egy olyan állítás, amely szerint a Fidesz-kormány valóban „baloldali”, vagy a baloldalihoz közeli kormányzást folytat, legalábbis a „bolsevik baloldal” vagy a „kádári baloldal” értelmében. Enyhébben fogalmazva: a kormányzásának vannak „baloldali jegyei”, ha azok nem egyeznek is meg teljesen egy korszerű baloldali felfogással.

Érdekes a kép, amely kirajzolódik. Fokozatos államosítás, egyre inkább központi gazdaságirányítás, a piaci folyamatok lehetőség szerinti korlátozása, diktatórikus politikai rendszer, a kisebbség érdekeinek háttérbe szorítása, túlhatalom a médiában, az információ szabad áramlásának megakadályozása... Ugye, milyen ismerősek? Az, hogy ezek mögött valójában pofátlan rablás van, mindegy, a nagyközönség a közhelyekre, hazugságokra fogékony.

Ha baloldaliság alatt mást értünk, és nem a „bolsevik” típusút, akkor a fenti állítások már nem igazak. Ha úgy gondoljuk, hogy a baloldal azon politikai eszmék csoportja, amelyeknek jellemzője, hogy különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak a társadalmi egyenlőség érvényre juttatásának, és fontosnak tartják a szociális jogokat, támogatják a nagyobb állami szerepvállalást, az egyenlőségre törekvést, akkor Orbán és elvbarátai már nem is annyira baloldaliak.

Egyszerűsítsünk, és jobb híján vegyük etalonnak a jelenlegi mérsékelt baloldal uralkodó irányzatait, amelyeket Nyugat-Európában közönségesen szociáldemokráciának neveznek. Ha ezt megtesszük, akkor nem tekinthetjük a Fidesz kormányzását baloldalinak, de mégis el kell ismernünk, hogy sokak szemében annak tűnik fel.

De mit tulajdonít Krausz egy valóban baloldali program alappillérének? A felsorolás négy alapelvet jelez. A szerző jelzi, hogy a felsorolás vázlatos és töredékes, de nyilván ezeket tartja a legfontosabbaknak.

A leltár első pontja szerint demokratizálni kellene a rendszerváltás során „eltorzult” tulajdonosi szerkezetet, mindenekelőtt a földtulajdonviszonyokat, továbbá „a társadalom szélesebb csoportjainak szabadabbá tenni a gazdasági tevékenységet” stb. stb. Ezek a jámbor óhajok nem nagyon értelmezhetők egy modern európai társadalomban, ha azonban a szerző arra gondolt, hogy vessünk véget a Fidesz szabad rablásának, akkor azzal teljesen egyet kell érteni.

A második pont szociális biztonságot érintő megállapításai alapvetően támogathatók. Az „áltudományos intézetekkel” szembeállítani a „népi és civil oktatási struktúrákat” viszont kicsit az „Iljics lámpácskái” jelszóra emlékeztet, talán hatékonyabb volna a valódi tudományos intézetekre és oktatási struktúrákra bízni a nemzet kulturális felemelkedésének elősegítését. Nem teljesen érthető a harmadik pontban „jogi téren” megfogalmazott irány, amely szerint az állami centralizációval szemben a „társadalmi önszerveződés intézményeit” kellene előnyben részesíteni. Itt aztán megjelennek a nők, a romák és úgy általában minden elnyomott kisebbség, meg a szociális jogállam is, de nem világos, miért volnának ezek kitüntetetten a baloldali program pillérei (miért ezek, és miért csak ezek?).

Az utolsó pont ismerteti a baloldal legfőbb támaszait, a szakszervezeteket és a civil szerveződéseket, amivel nincs is semmi baj, csak hát ugye manapság a szakszervezetek sok mindenről nevezetesek, de nem éppen a harciasságukról, hogy ne is említsünk egy nagy-nagy civil tömörülést, a Millát, mint a baloldal legfőbb gyámolítóját…

Összegezve, nem az a baj Krausz Tamás cikkének megállapításaival, hogy nincs meg bennük néhány alkotó része a valóságnak, sokkal inkább az, hogy egy jócskán meghaladott, néhány évtizedet megkésett eszmerendszer elemeit hányja egybe, azzal a végső megállapítással, hogy ő nem hisz a kapitalizmusban. Ez egyébként szíve joga, de erre alapozni egy XXI. századi baloldali programot nemcsak értelmetlen, hanem alkalmasint még káros is lehet, amennyiben feltételezzük, hogy a magyar baloldalnak ma elsőrendű érdeke a jelenlegi populista, diktatórikus kormányzás mielőbbi felszámolása.

* A szerző közgazdász.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.