Inotai Edit: Harc a nadrágért
Nem ilyen vőlegényre vágytak a német szociáldemokraták, annyi szent. Lehetett volna szociálisan érzékenyebb, progresszívebb, az egyenjogúságot jobban pártoló és főleg pehelysúlyúbb. Akkor ugyanis ők viselhették volna a nadrágot, szabhatták volna meg a koalíció irányát.
A német nagykoalíció viszont kényszerházasság a javából, és ebből senki nem csinál titkot. Angela Merkel CDU-ja minden, csak nem pehelysúlyú partner: a kereszténydemokraták csaknem dupla annyi voksot kaptak a szeptemberi választásokon, mint a szocdemek, és ezt szükség esetén az orruk alá is dörgölik majd.
Az udvarlásnál mégis mindent bevetettek, olyan hozománnyal lepték meg a szocdemeket, amire nehéz nemet mondani. A szerdán aláírt koalíciós szerződésbe a szociáldemokraták három legfőbb követelése közül kettő bekerült, lenyomták a CDU torkán a minimálbért és a kettős állampolgárságot is, és valószínűleg csak idő kérdése, hogy mikor kerül sor azokra az adóemelésekre, amelyek a jóléti politikát – a kedvezőbb nyugdíjszabályokat – anyagilag fenntarthatóvá, a német újraelosztást igazságosabbá tehetik. A CDU nagyon akarta ezt a frigyet, amire több oka is van: a párt számára sikeres időszaknak számít a 2005–2009 közti közös kormányzás, a balra nyitott Merkel jól kijött a liberálisoknál jóval kiszámíthatóbb szocdemekkel. Van más vonzerejük is: egy négyötödös többség gyakorlatilag korlátlan hatalommal bír a Bundestagban, és nem fognak elakadni a törvények a felsőházban, a Bundesratban sem. Bárki, aki komolyan gondolja, hogy érdemben változtatni akar az ország helyzetén, megragadja ezt a lehetőséget.
Merkel persze tudta, hogy a szocdemeket nem lesz könnyű táncba vinni, ha nem kínál megfelelő ösztönzőket. Az SPD nem bonyodalommentes menyasszony, a házassági szerződésre ugyanis a teljes tagságnak rá kell bólintania. Ez az első eset a német politikában, hogy nem a pártvezetés dönt, hanem a bázis szavát is kikérik. Nem veszélytelen vállalkozás, de ha bejön, példátlan legitimációt adhat Sigmar Gabriel pártelnöknek és a koalíciós részvételnek. Csaknem félmillió ember adja le a voksát a következő két hétben, köztük azok is, akik hetek óta hangoztatják fenntartásaikat: az előző nagykoalíció felőrölte a pártot, azóta sem tudnak kikecmeregni a 25 százalékos „gödörből”, most sem lesz jobb a helyzet – jósolják. Ennél még egy erős ellenzéki szerep is jobb, 2017-től netán egy balos koalíció a zöldekkel és a karaténból lassan kitörő exkommunistákkal – szólnak a szirénhangok.
Ám az SPD egyszersmind pragmatikus párt is, érdemes idézni Franz Müntefering korábbi pártelnök ma már legendás bonmot-ját: vacak dolog ellenzékben lenni. Éppolyan, mint a pártában maradt menyasszony helyzete, aki csak várja, várja, hogy rákerüljön a sor. Kardos feleségként sokkal többre viheti. Pláne, ha adu is van a kezében: ha háttérbe szorítják, félidőben magához csábítja a zöldeket és a baloldalt, és onnantól ő viseli a nadrágot.
