Néhány hónapja, amikor harmadfokon is elítélték adócsalásért, e hasábon is elköszöntünk már tőle mint immár papírral rendelkező bűnelkövetőtől, az európai politika kétes megítélésű, ámde levakarhatatlan alakjától. Most újra megtesszük.

A többszörös exkormányfő parlamenti kiakolbólításával az olasz szenátus pusztán helyretette a dolgokat. Azt a (helyes) logikát követte ugyanis, hogy jogerősen börtönbüntetésre ítélt személy ne tölthessen be választott közhivatalt. Temérdek pere közepette Berlusconit pechére éppen adócsalási ügyben érte el szenátori végzete; korábban számos eljárásban így vagy úgy, de kibújt a jogkövetkezmények alól. Igénybe véve a jogászok hadát is, akiket abból tud fizetni, hogy valóban alulról kiemelkedve, évtizedek alatt a gazdasági elit csúcsára ért fel. Az oligarchák világa ez: a saját kereskedelmi csatornák mellett (kormányon legalábbis) a közmédiát is uraló kiváltságosoké, akik viharos magánéletükkel a bulvárlapoknak is témát adnak. Berlusconi a „bunga bunga” partikon is elcsúszhatott volna jogilag, de végül olyan bűncselekménynél zárult be előtte az ajtó, amelyet senki sem tűr el közhivatalt viselőnél: adócsalásnál.

Uralta az elmúlt két évtizedet, és ma is az övé a legnépszerűbb párt. Egyszer mégis érte jöttek. Jogosan.