Ha azt kérdeznék, milyen következtetést lehet levonni a fóti választás eredményéből, legszívesebben azt mondanám: mint a bajaiéból. Semmilyet. Hiszen egy polgármester-választásról beszélünk, olyan meccsről, amely – rendes körülmények szerint legalábbis – kizárólag a helyben élőknek fontos. Elvégre akit megválasztanak, az az ő településükön hoz majd a képviselő-testület élén döntéseket, ott alkot távlati tervet, ott képvisel – jó esetben – markáns helyi politikát az állam döntéseihez igazodva vagy éppenséggel azokkal szembemenve.

Persze én sem szeretnék túlkoros naivának látszani: tudom, hogy ezek itt már rég nem rendes körülmények. Ennek a vasárnapi választásnak a tétjét a politizáló közvélemény hajlamos többnek, másnak látni, mint hogy ki ül Fót városának polgármesteri székében a következő önkormányzati választásig, azaz kevesebb mint egy éven át. Afféle gyorstalpalón képzett augurként most mindenki – jobb- és baloldal egyaránt – azt vizslatja, jelent-e valamit, és ha igen, mit ez az eredmény a jövő tavaszi választások felől nézve.

Most egy évig Takács István lesz a polgármester

A kérdés a végletekig lecsupaszítva így hangzik: az következik-e a vasárnapi szavazatarányból, hogy a Fidesz, lám, kellő baloldali összetartással legyőzhető? Amire az ember legszívesebben azt válaszolná, hogy nohát, az volna a szép, ha a Fideszt már ott se lehetne legyőzni, ahol gyakorlatilag nincs is, szétesett, föloszlott, belbotrányaiban megsemmisült, és ezért a fideszes jelöltet a nem létező, de annál hangosabb CÖF-nek kell elindítania.

De ilyet már csak azért sem szerencsés mondani, mert lássuk be: ez a bizonyos baloldali összefogás sem valamiféle pilotprojekt volt, a nagy országos akcióra való felkészülés keretében végrehajtott gyakorlat, hanem mindössze annyi, hogy Fóton győzött a józan ész. Véletlenül jól jött ki a lépés.

Fordítsuk meg tehát a kérdést, szakadjunk el egy pillanatra az egyébként feltűnően kiegyenlített szavazati aránytól, és nézzünk meg egy másik számot. A résztvevőkét: abból a tényből ugyanis, hogy kevesebb mint minden harmadik fóti tartotta szükségesnek vasárnap az urnákhoz járulni és tenni róla, hogy legyen első embere a városának, arról azért feltétlenül képet kapunk, milyen rendkívüli mértékű a közömbösség vagy éppen ellenállás a polgárokban azzal szemben, amivé a magyar közélet lett. Ez már nem állampolgári bizonytalanság vagy félelemből fakadó véleménytitkolás – ilyesmivel nyugtatjuk, ugye, magunkat jó ideje –, hanem a legkeményebb voks.

A fótiak, bár a saját városukról és abban a legkézzelfoghatóbb politikai helyzetről volt szó, mégpedig úgy, hogy akár már egy év múlva bizonyítványt állíthatnak ki a most megválasztandó emberről – mégsem mentek el választani. Ismerve az ország hangulatát, önáltatás lenne ezt a novemberi esőre, a választás tétnélküliségére vagy pusztán a helyi közélet kiábrándító jelenségeire fogni.

Ez súlyos politikai állásfoglalás, és ezen minden politikai erőnek ajánlatos elgondolkodnia – függetlenül attól, ki győzött vasárnap Fóton.