Del Medico Imre a határtalan érdeklődés, a jóllakathatatlan betűéhség, a kort kikacagó, félelmetes memória és a fékezhetetlen helyesbítő szenvedély embere. A világ tele van hibával és bajjal, irtsunk belőlük, amennyit tudunk. Ez a világjavító hév emeli át a magyar sajtó éllevelezőjét minden fizikai, technikai és anyagi korláton, amivel a múló idő bepróbálkozik őnála.

Ahhoz, hogy valaki ennyi ésszel ilyen kevésre vigye „az életben”, jó erkölcsök és rossz idők kellenek. „Bár mindkét nagyapám gazdag ember volt, én már második generációs leégett vagyok.” Így kezdi Del Medico az életrajzát. A talján földről érkezett dédapa volt Magyarországon az első szalámigyáros. Aztán elmúlt a gyár, a jómód, a nagyon finom és művelt anyuka a nyüzsgő és vidám panziójával éppenhogy eltartotta korán elárvult fiait. A panziót elvették, Del Medicót a többi gyanús származású, megbízhatatlan elemmel együtt kivágták a Külügyminisztériumból, kiszerkesztették a Szabadságban, és akkor a két leégett generáció együtt éhezett. Aztán konszolidálódott a világ, s Del Medico szerzői jogokkal bíbelődő jogászként töltötte el aktív munkavállalói éveit. És amikor a Művészeti Alap főelőadójaként nyugdíjba ment, akkor kezdődött a munkavállalói aktivitás után az igazi. A közéleti kibontakozás. Még jó, hogy a mai kilencvenesek még hatvanévesen nyugdíjba mehettek. Különben Del Medico nagy sajtólevelezői pályájából kimaradtak volna a rendszerlazítás legtermékenyebb évei. Eddigi három nyugdíjas évtizedének első felében iszonyatos mennyiségű levelet termelt. A második felében már csak sokat. A Népszabadságban az elmúlt tizenöt évben közel háromszázat.

Del Medico, a polgár szeretett volna nép lenni és szabadkőműves. Két hétig volt nép, szabadkőműves soha. ’56 októberéről írja: „Ha valaki megkérdezné, hogy hogyan is éltem meg... azt a két hetet, talán azt mondhatnám, hogy akkor én voltam a nép! Még soha sem voltam a nép. Alighanem sokan mások sem. Azt hiszem, csak ilyen kivételes alkalmakkor... lehet valakiből nép. Ilyenkor válik a lakosság néppé.”

Del Medico családja tele volt szabad gondolkodókkal és „szabad kőművesekkel”. Ő is szabad gondolkodó volt, gondolta, „szabad kőműves” lesz, ha majd szabad lesz. Amikor szabad lett, jelentkezett. Átment az összes stáción, csak hát nem bírt az őszinteségével, és képtelen volt rábólintani, hogy a világegyetemnek Nagy Építőmestere van, amikor szerinte nincs. Így lett ő saját meghatározása szerint „páholyon kívüli szabadgondolkodó”.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.