A plázák, bevásárlóközpontok üzleteinek vasárnapi nyitva tartása a fogyasztók szokásainak megváltozása miatt olyan alapvető társadalmi igénnyé lett, amelynek minden jóérzésű kereskedőnek meg kell felelnie, így aztán nem reális elvárás, hogy a pihenés helyett dolgozó alkalmazottat megillesse a munka törvénykönyvében előírt csekély pluszpénz. 

Így értelmezhető a Kúria ítélete, amely ítélet más hasonló bírósági döntés alapjául is szolgálhat. Pedig vannak ellenérvek bőven. Főleg, ha azzal árnyaljuk a képet, hogy a verdiktet egy kereskedő és a munkaügyi hatóság vitájában mondta ki a bíróság az utóbbi ellen, amely pont amiatt marasztalta el az üzlettulajdonost, mert nem fizette ki a vasárnapi gázsit. Ezért ijesztő ez az ítélet. Mondhatnak a kereskedők bármit, hogy eddig a gyakorlat szerint ők aztán kifizették a hétvégi napért az extra pénzt, arra, hogy eztán, ha van lehetőség, lespórolják majd a bértömegből, pont az a bizonyíték, hogy ez az ügy eljutott a Kúriáig.

Most a politikán a sor, mert nem lehet kérdés: mindenkit megillet(nek) a hétvégi pihenőnap(ok), s az sem, hogy aki mégis vállalkozik a munkára, azt honorálni kell. Nem lehet a széles néptömegek vásárlás iránti vágyával indokolni azt, hogy valaki vasárnapi munkára kényszerítse az alkalmazottját. Még akkor sem, ha a vasárnap ugyebár időtlen idők óta a vásározásról szól. Mert pont a vásárosok tudják a legjobban, milyen jól lehet keresni a hét utolsó napján, s milyen hamar felkopna az álluk, ha ezek után más munkáltatók is kedvet kapnának a vasárnapi műszakhoz.