Megyesi Gusztáv: El lettek határolódva
„Nem rúgták ki a Századvég tudományos munkatársát.” Ez vezető hír tud lenni a magyar sajtóban, igaz, nem minden ok nélkül.
A Századvég munkatársa, Virovácz Péter olyat tett, ami egy abszolút független kutatóintézet tudományos munkatársától több mint meglepő: mélyreható kutatás és elemzés után debreceni szerzőtársával azt írta le, amit gondol. Hogy az egykulcsos adó bevezetésével a gazdagok jártak jól, hogy az adatok szerint az adóreform 1,7 millió embernek több pénzt hozott, míg két és fél millióan rosszul jártak, s hasonlók; nálunk fejlettebb együttműködési rendszerekben már ez önmagában a felségsértés minősített esete, és akasztás jár érte.
Ennek ellenére Virovácz Pétert még csak a szőnyeg szélére se állították, megúszta azzal, hogy az intézet elhatárolódott tőle. Ez jó. Az elhatárolódásnak nincsenek ugyan azonnal észrevehető következményei, ám egy idő után azért meglátszik az emberen, hogy el vannak határolódva tőle, például másképp néz rá a békemenet.
Igaz, más oldalról nézve kifejezetten előny efféle elhatárolódás után, ha az ember munkájához nem adja nevét a munkaadója, nem kellemes ugyanis, ha a világ megtudja, hogy milyen munkahelyünk van. Nem tudni, hogy a Századvégnél tudják-e, de a történtek után senki se fogja komoly intézetnek tartani őket, s nem is csak azért, mert nem mernek a kormányétól eltérő álláspontot magukénak vallani, hanem, mert az elhatárolódással kinyilvánították az összes munkatársnak, hogy ha úgy adódik, nem állnak melléjük, nem védik meg őket, sőt elhatárolódnak tőlük, ergo ilyen helyre nem szabad menni dolgozni, mert ez nem kutatóintézet, hanem pártiroda.
Holott azt is mondhatták volna, hogy kedves munkatársak, a kormányt bíráló cikkek alá a saját neveteket írjátok, a kormányt igazoló tanulmányokat viszont kéretik Századvég Péter néven szignálni; a magyar értelmiségi meg fogja érteni, hogy miről van szó. Mindamellett Virovácz Péter megéri a pénzét.
Számtalanszor jeleztük már, hogy aki kormánypárti intézmény szolgálatára adja a fejét, semmiképpen ne írjon le egy betűt sem. Sajnos szépreményű és igen tehetséges fiatalok sora nem számol azzal, hogy amit leír, annak következménye lehet, s az elhatárolódás csak a kezdet. Ha megnézzük a miniszterelnök körül tüsténkedő írnoki réteget, a fő- és altanácsadók, szimpla és különmegbízottak óriási seregét, akkor látjuk, hogy munkájuk igazolásaként brutális mennyiségű irományt készítenek. Hiba.
Eszményképünk bizonyos Tellér Gyula miniszterelnöki megbízott, akinek az a feladata havi hatszázezerért, hogy olvasson. Amint arról az Index még a nyáron beszámolt a teljesítési igazolások alapján, Tellér Gyula szüntelenül, megállás nélkül olvas, bármit, ami a keze ügyébe kerül, plusz utazik, melynek során újabb és újabb könyveket vásárol, amelyeket szintén olvasni kezd, ezenfelül „eseti konzultációk céljából folyamatosan figyelemmel kíséri az összpolitikai folyamatot”, ami megint csak szívünknek kedves munka, életünk végéig ellennénk vele.
Ám nem ez a lényeg. Hanem, hogy „ez a munka egyhamar nem fejeződik be”, az olvasásnak és megfigyelésnek tehát se vége, se hossza. Minthogy a miniszterelnökségi környezetben Tellér Gyulán kívül nagy valószínűséggel senki se olvas, kontroll híján a lebukás is kizárt, ebből kifolyólag a megbízottat soha senki nem fogja se megfúrni, se elhatárolódni tőle, sőt örök időkre nélkülözhetetlenné válik, hiszen a sok olvasástól és megfigyeléstől nyilván nagy titkok tudójává vált. A többi meg csapja agyon egymást az adókulcsok fölötti vitákban.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa
