Történt ugyanis, hogy a bázeliek a XVI. század elején protestáns hitre térvén kézenfekvőnek találták püspökük elűzését. Ettől kezdve a Bázel nélküli bázeli püspökség csak a püspökség francia nyelvű Jura vidéki részén létezett. A francia forradalom hatására e terület népe is tovább kergette püspökét, és kikiáltotta a Raurákiai Köztársaságot.

A nem magyar, hanem főleg a szomszédos dákoromán „nemzetieknek” bizonyára azt is szívet melengető megtudni, hogy e névvel az akkor nagyjából félszáz ezer helybéli paraszt (pontosabban az őket befolyásoló néhány értelmiségi, hivatalnok és hivatásos forradalmár) az övékéhez hasonló ősiségmítosznak hódolt: az ókorban ugyanis a gall-kelta raurikok (raurici) lakták a területet. A Raurákiáért lelkesedőket nem zavarta, hogy ők aligha tőlük származnak, levén, hogy a romanizált raurikokat a középkor hajnalán a bevándorló, vad germán burgundok és allemannok (a mai német svájciak elődei) vagy kiirtották, vagy elűzték.

Ők tehát ez utóbbiak utódai. A francia kulturális nyomás hatására idővel aztán a germán nyelvterület nyugati határa mindenütt vagy 100-200 kilométerrel keletebbre szorult vissza. Raurákia népe is ezért lett francia. De még a legkisebb településnek is létezik – ma nem használt – középkori német neve. Ez azonban a mai francia svájci kulturális öntudat dolgában nem sok problémát okoz. Hasonló szomorú fejleményekről magyar „nemzetiek” is beszámolhatnak, hisz nem egy egykori hazánkfi a utóda kényszer-asszimilálódott idővel öntudatos románná stb.

A bécsi kongresszus 1815-ben véget vetett a partikuláris érdekek tobzódásának, és az egész isten háta mögötti területet Svájchoz csatolta. Nehogy az éppen legyőzött Franciaország erősödjék vele. Így lett a túlnyomórészt francia anyanyelvű és katolikus vidékből a német nyelvű Bern kanton északnyugati része. E baljós felvezetőből bizonyára már sejthető, hogy ettől a dolgok mégsem voltak hajlandók nyugvópontra jutni. Ráadásul pont egy olyan mintademokráciában, mint Svájc. A lappangási idő ugyan eltartott több mint száz évig, de 1947-ben végül mégis kibújt a szög a zsákból.

A berni politikusok „kantonbiztonsági” okokból nem voltak hajlandók egy Moeckli nevű (a név színtisztán allemann), francia anyanyelvű Jurabeli svájcit a kantonális építésügyi hatóság élére kinevezni. A svájci kedély valamivel lassúbb a mélymagyar, tót, móc, havasalföldi, bosnyák, szerb, roma stb. tempónál, ezért eltartott a 60-as évekig, míg egyesek sorozatosan és egyre vehemensebben el nem kezdtek tüntetni, horogkereszttel átfestett berni zászlókat lobogtatni, svájci parlamentbe hatolni és ott verekedni annak érdekében, hogy önálló kanton Juraként leválhassanak kanton Bernről. A 80-as években a „Béliers” („Faltörő kos”) kommandó robbantgatott is.

Mindig csak szobrokat. Hogy világosabb legyen: itt bizony kultúrharc folyik, de az nagyon. Mélységes mély a múltnak kútja, írta Thomas Mann, noha tartani lehet attól, hogy vannak a „nemnemzeti” táborban, akik kelletlenül olvassák ezt. Számukra az államiság sokkal előbbre való mindenféle kártékony részérdeknél, netán autonómiánál. Igencsak felháborodnának, ha egyesek – ezek is afféle „tuggyuk kik”, csak fordítva: ők nem az „egészséges” nemzeti szempont szerinti „zsidók”, hanem a haladó szempont szerinti „rasszisták” – azt állítanák, hogy a többség mindig de facto autonómiát élvez egy nemzetállamban. Például az államnyelv vagy az igazgatási határok formájában, melyeket a legfőbb jó, az univerzalizmus szellemében nem a káros kisebbségi etnikai szempontok szerint határoznak meg. Csak a kisebbség esetében kártékony az autonómia.

A 70-es évekbeli dél-tiroli robbantások nyomán (ott a nagyobb nyomaték kedvéért az erősáramú távvezetékeket részesítették előnyben) az összes érintett fél végül úgy döntött, hogy inkább a hosszas tárgyalások útjára célszerű terelni a dolgokat. Ennek eredménye Trentino–Dél-Tirol autonómiája lett. Svájcban is hasonlóképpen jártak el, defetista módon feladva az állami status quo szentségét. Körmönfont alkotmányos és jogi változtatások, valamint népszavazás nyomán 1978-ban megalakult a Jura kanton. Az egykori püspökség egyébként ugyancsak francia nyelvű déli része azonban csak azért, mert többségében nem volt se katolikus, se túl távol Bern gazdagabb vidékeitől, önös érdekből úgy döntött, hogy a német Bern kantonban marad.

Ezt Jura kanton népén belül az öntudatosabbja joggal tekinti sajnálatosan partikuláris döntésnek. Ők Bern kantonnal szemben a berniek szerint ugyan partikuláris, az elkülönüléshez ragaszkodó felfogást vallanak, de a dél-juraiakkal szemben az univerzális nézőpont, az egység mellett kardoskodnak. Jól megfér az ilyesmi a lélekben, van benne elég hely. Hogy az emberi türelem és megértés mennyire határtalan, azt az ezt követő svájci fejlemények bizonyítják. A kulturális egység hívei Jura kantonban, népszavazás ide, helybeli akaratnyilvánítás oda, továbbra is ragaszkodtak az egykori püspökség fennállásából következő területi egységhez.

Más szóval – ugye, milyen borzalmas? – a történelmi határokhoz. És mit tesznek ezek a svájciak? Ez év november 24-ére megint kiírták a népszavazást a vitatott területre. És az is lehetséges, hogy minden lehetséges. Ezúttal odacsatlakoznak Jura kantonhoz, vagy maradnak Bern kantonban, vagy egyáltalán nem mennek el szavazni. És nem tör ki sem az államszocializmus, se a fasizmus. Svájc virul, még ha minden viszonylagos is. Ha egy fideszes vagy jobbikos „nemzeti erő” netán mindebből azt olvasná ki, hogy az ő malmukra hajtanám a vizet, akkor jobb, ha tőlem tudják: vezérük és köre féktelen nacionalista, Európai Unió-ellenes függetlenségi harcának valójában se nemzeti, se kulturális érdekekhez, se autonómiákhoz, se az egyesülés és az elkülönülés alapvető emberi jogához nincs semmi köze, hanem színtisztán fasisztoid demagógia, melynek egyszer még meglesz a böjtje.

Ha egy határon túli magyar mindebből netán arra következtet, hogy tanulhat belőle, akkor mélyen egyet lehet vele érteni. Csak éppen ebből az is következik, hogy a kulturális önrendelkezést nem az egész román nemzettel szemben kellene akarnia, hanem vele együtt, akármilyen nehéz egyeztetési folyamat is lett légyen majd ez (mert a Jura-vidéki francia svájciak sem egész Svájc ellen léptek fel). Nem keverné bele a kettős állampolgárságot a kulturális elnyomás elleni küzdelmébe (a Jura-vidékiek se követeltek francia állampolgárságot). A pokolba küldene minden magyarországi politikust, aki az ő szavazataikra bandzsítana a magyarországi választásokon (a Jura-vidéken ezt? Röhej!), és elkergetne a tüntetéseiről minden magyarországi politikust, akik nemzetegyesítésről, Trianon revíziójáról és a liberálbolsevisták (a zsidó zsidók) aknamunkájáról tépné a száját a szónoki emelvényen (Európában ezt?).

És az a legkevesebb, hogy szóba se állna azzal a magyarországi politikai idiótával, aki második Horthy Miklósként fehér lovon zötykölődött be minap Csíkszeredába. Azok meg, akik ugyan szemben állnak ezekkel a „nemzeti erőkkel”, de mindebből megint csak azt olvasnák ki, hogy Trianon, autonómiák, asszimiláltatási kényszer, nemzetállami kulturális elnyomás és hasonlók nem igazán léteznek, puszta bornírtságok, csak a rasszistáik malmára hajtják a vizet, és legjobb lenne elfelejteni őket, jobban tennék, ha – enyhén szólva – generációt váltanának.

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

MARABU RAJZA