Boda András: A piac törvénye

Megdöbbentő élményben van része annak, aki először lép az omló vakolatú falak mögé szorult józsefvárosi piac bizarr világába. Nejlonnal fedett toldozott-foltozott boltok, kartondobozokra pakolt áruk, egymásba rohadt konténerek között, innen-onnan lógó elektromos kábelek alatt, repedezett betonon át vezetnek a sikátorszerű „bevásárlóutcák.” Bábeli zűrzavar teszi szürreálissá az élményt: román, kínai, arab és tört magyar szó keveredik, felharsan a „vigyázz kocsi” kiáltás, ha jön egy kordé, emitt az árut kínálják, amott üvöltve perlekednek egymással a kereskedők, seftesek és a ki tudja miből élő rosszarcú figurák.

És a szédítő kínálat! A pulton „világmárkák” fillérekért, márkátlan, ki tudja, hol, miből, miként készült holmik még olcsóbban, a pult alatt pedig, mondják a piacot ismerők, számlától a viperáig szinte minden kapható. Ezt az arcát látva a híres, hírhedt piacnak, vitathatatlannak tűnik: Kocsis Máté fideszes józsefvárosi polgármester okkal kérte a MÁV-ot arra, hogy bontsa fel a területén piacot üzemeltető cég szerződését.

Aligha túlzott, amikor arról beszélt, hogy a közbiztonsági és adóhatósági szempontból is káros piacon senki sincs biztonságban, s becsapják a kispénzűeket. Ebből pedig már egyenesen következne, hogy derék módon járt el a MÁV, amikor felmondta a bérleti szerződést, s ezzel lényegében megpecsételte a piac sorsát. Ezután ugyanis már csak idő kérdése, hogy mikor tudják az üzemeltető céget kiebrudalni, a piacot felszámolni.

Látszólag úgy tűnhet tehát, hogy a piac felszámolása az igazság győzelme. Csakhogy akad, ami némileg árnyalja a képet. Kezdjük mindjárt a problémamegoldás sajátos, ám a jelenlegi kurzustól korántsem távol álló módszerével. A kerületi polgármester bűnt kiáltva szerződésbontást kér, a fejlesztési minisztérium legott elbírál, a vagyonkezelő gyorsan utasít, a MÁV pedig rögvest végrehajt. Pedig az ember azt gondolná: a rendőrség, az adóhatóság, a vámhivatal, a fogyasztóvédelem, a bíróság feladata leleplezni, megbüntetni „a közbiztonsági és adóhatósági szempontból is káros” piaci vállalkozásokat.

Ha tényleg csak a bűn, az adócsalás, a vásárlók átverése volt a baj, akkor az illetékes hatóságra kellett volna bízni a rendrakást. Ha más a cél, mondjuk kell a terület szabadidőparknak, sportközpontnak, akkor elég lett volna annyi: a MÁV egyszerűen felmondja a bérleti szerződést, hiszen övé a terület. Amúgy pedig erős a gyanú, hogy a piac felszámolása csak látszólag oldja meg a polgármester által felsorolt – kétségkívül valós és súlyos – piaci problémákat.

A bódék, konténerek elbontásával ugyanis nem szűnnek meg létezni azok a családok, amelyek életben tartották a sokszor kétes eredetű, kétes minőségű, de legalább számukra is megfizethető árukat kínáló piacot. Abban pedig biztosak lehetünk: ők és a most kiebrudalt kereskedők valahol, valamikor újra egymásra találnak. Mert csak a piacot szüntetik meg, nem a szegénységet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.