Ezek a nácik nem azok a nácik. A Magyar Nemzeti Arcvonal (az igazi) elhatárolódik a Magyar Nemzeti Arcvonaltól (a kamutól). A miskolci könyvégetést szakadár „piromániások akciójának” tartja a „valódi” szervezet, melynek közleménye azt is meglebegteti, hogy az autodafé végrehajtóinak csupán az – amúgy kitűnő hírnévnek örvendő – MNA nevének lejáratása lehetett a célja. A maguk sajátosan náci logikája szerint még meg is védik Radnótit („zsidó származása ellenére”).

Helyes, egyék csak meg egymást a buta nácik, a romokat majd mi feltakarítjuk, jókedvűen majd énekelünk is valamit, és kicsit elhisszük, hogy minden okés. Hogy csak tíz-tizenöt miskolci hülyegyerekről (könyvégetők), esetleg kicsit több, Bőny mellett rendszeresen fegyveres gyakorlatokat és eszmei továbbképzést bonyolító maskarás futóbolondról (valódiak) van szó, súlytalan figurákról, klubozásról, a politikai zárt osztály ápoltjainak kedd délutáni bridzsköréről. Hogy igazi náciveszély: nincs.

Tévedés.

Hogy mekkora tévedés ez, azt most már tényleg mindennap lehet érezni. Mielőtt a tekintetes vitéz békemenetes elvtársak szája habzani kezd: nem, ez az ország természetesen nem náci ország. És igen, nácik mindenhol vannak. Egyet viszont biztosan nem lehet már mondani, az „Amerikában meg verik a négereket” dallamára, hogy ugyanis itt legalább nem ölnek. De, ölnek. Öltek már Kislétán, Tiszalökön, Nagycsécsen és Tatárszentgyörgyön, és illúziónk ne legyen: fognak is még ölni.

De ott tartottunk, hogy tévedés volna szimplán elszigetelt esetekként aposztrofálni a náculás jeleit. Konkrét, személyi összefüggés talán valóban nincs az esetek között, de hülye, aki nem veszi észre, hogy mi újság van. Hogy a demokratikusan választott Országgyűlésben is ott vannak a nácik, nem is kevés mandátummal, s hogy míg az egyik fő zsidófaló a folyosón intézné el a dolgokat, a másik, akinek természetesen szerkesztőként, de szerzőként sincsen semmi köze az ordas náci hírportálhoz, a kulturális bizottságban zsidózik, amikor éppen kedve tartja. És ott fog ülni a következő ciklusban is, akad utánpótlás, hiszen a 18–29 éves fiatalok 14 százaléka a nácikra szavazna.

Lejjebb is ereszkedhetünk: véletlenszerűen választott menő, belvárosi szórakozóhelyen két perc simán elég, hogy cigányozásba, zsidózásba botoljon az ember. A zsidó negyed közepén is. Nem telik el úgy nap, hogy ne kelljen egyik-másik, amúgy jóravalónak tűnő Facebook-ismerős tiltásán, törlésén gondolkodni, mert az elkezd kampósorrúzni, cigányozni, vagy egyszerűen csak mocskos szemét náci oldalakat reklámozni. (Különben nincs is min gondolkodni ilyenkor.) Szombat hajnalban a főváros kellős közepén megütnek egy underground körökben mindenképpen ismert, tudottan zsidó fiút – mert zsidó. Azon kapja magát az ember, hogy szégyenkezik, amiért a körúti nonsztopos fiú cinkosan próbál összenézni vele, velünk, vásárlókkal, miután porig aláz egy cigánynak vélt szipus fiút, édes istenem, hát hová nézzek, hát hová nézzünk? Bele a szemébe. Nincs más megoldás. És köszönés, s ami fontosabb: vásárlás nélkül távozni. Kenyeret máshol is lehet kapni. Nácitól nem veszünk semmit, nácival nem fogunk kezet, nem tárgyalunk, még csak nem is beszélgetünk, nem akarjuk meggyőzni, mert a nácit nem lehet meggyőzni. Nácitól nem kérünk interjút, nácinak nem adunk lehetőséget, hogy elmondja mégoly népbarát terveit – mert a náci mocskos, és népbarátnak tűnő tervei is mocskosak, éspedig azért, mert ő maga náci, vagyis mocskos. Egyszerű ez.

Ez az ország tehát nem náci ország, de azért jó, ha felkészülünk rá, hogy a buta nácik talán mégsem eszik meg egymást olyan könnyen és gyorsan.

Addig meg az van, hogy ha ütni kell, akkor ütünk. De csak vissza. Amíg nem kell visszaütni, amíg „csak” könyveket égetnek, amíg „csak” zsidóznak, cigányoznak, amíg „csak” arról van szó, hogy etnikai válaszokat akarnak adni rendészeti kérdésekre – szóval, amíg nincs háborús helyzet, addig „csak” tüntetünk. Becsületből és hűségből. Ezeket a szavakat a mocskosak is szívesen használják, miközben lövésük sincs, mi a becsület, mi a hűség. Ezek nem az ő szavaik. Ezek a mi szavaink, ez a mi hazánk. Ezek Radnóti szavai is, akire ma délután öttől verseinek csendesen hangos felolvasásával emlékezünk a Nagymező utcában, a költő (egyelőre egy darabban lévő) szobránál.

Egyelőre nincs más harcmodor, mint ez. Olvasni. S ezzel szelíden üzenni: takarodjatok.