Szőcs Levente: Félremagyarázva

Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Történelmi érdemeit pedig nem lehet senkitől elvenni. A kitüntetését igen, ha méltatlanná válik rá. Tőkés László viszont semmit nem tett a kitüntetés átvétele után, amit nem tett előtte is. Tehát eleve meg sem érdemelte? Ezt statuálná, ha megfosztanák az érdemrendtől. De létezhet a nyolcvankilences kitüntetetteknek olyan névsora, amelyről hiányzik Tőkés László? Nyilvánvalóan nem.

Miként lehet ez a kérdés ily egyszerű, mégis annyira bonyolult? Hogyan válhatott a forradalom jelképe közutálat tárgyává a románok körében? Ebben kétségkívül Tőkésnek is szerepe van. De miközben sok minden felróható neki, az semmiképpen sem, amivel vádolják.

Tőkés ominózus tusnádfürdői nyilatkozatát szándékosan félremagyarázták. Ő maga rossz fordításra panaszkodott, de vádlói még erre sem hivatkozhatnak, hiszen Tőkés példával is illusztrálta, mire gondol: Magyarország úgy vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria a dél-tiroli németek javára teszi. Ezt a szerepet lehet így-úgy nevezgetni, de félreérteni nem.

Corina Cretu EP-képviselő, Ion Iliescu egykori elnöki szóvivője így indokolta a kitüntetés visszavonására benyújtott feljelentését: „Nem érdemli meg a román állam legmagasabb kitüntetését (...), aki Erdély és az ország egy részének átvételéről beszél. (...) Nem hiszem, hogy fordítási hiba volt az a 134 európai parlamenti felszólalása is, amely mind ugyanarról szól”.

A kilistázott 134 nyilatkozat az autonómiáról szól, ami Cretu asszony értelmezésében ugyanaz, mintha valaki védhatalmat, protektorátust vagy az ország egy részének az átvételét kérné. Hasonló nyilatkozatot tett számos más vezető bukaresti politikus, beleértve a becsületbíróság tagjait is. Ilyen előzmények után Tőkés kitüntetésének megvonása egyet jelentene annak rögzítésével a román állam egy hivatalos dokumentumában, hogy az autonómiáról vagy a magyarok jogairól beszélni támadás a román állam ellen. Miközben a magyar közösség is része a román államnak! Ilyenformán a döntés egyenértékű lenne a magyarok kitagadásával a román (politikai) nemzetből. Ami lehetetlen.

A nemzetállami jelleget kimondó alkotmánycikkelyre eddig is gyakran hivatkoztak, de most hivatalosan is kimondanák, hogy bizonyos kérdésekben – például az ország közigazgatási területi felosztása – léteznek nemzetpárti (többségi) és nemzetellenes (kisebbségi) álláspontok. Immár nyilvánvaló: Tőkést a véleménye miatt büntetik. Ez Európa és általában a Nyugat előtt védhetetlen. Ezért látszik visszakozni a korábban határozottnak mutatkozó Traian Basescu elnök, akié az utolsó szó az ügyben. Meg azért, mert ha valaki, ő lehet az affér kevés nyerteseinek egyike. Az európai figura, aki elejét veszi egy újabb kisebbség- és demokráciaellenes kormánypárti akciónak.

 

 

Tőkés László az idén nyáron Tusnádfürdőn Orbán Viktorral
Tőkés László az idén nyáron Tusnádfürdőn Orbán Viktorral
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.