Magam „szerencsés” túlélője, tanúja vagyok az említett korszaknak. Meggyőződésem, hogy nem épülhet olyan „ház”, amely az ellopott ifjúságomat és meggyilkolt apámat feledtethetné vagy pótolhatná.

Az elpusztított milliókra való emlékezéshez nem szükséges milliárdokat költeni. Ma már könyvtárnyi irodalma van az említett korszaknak. A Páva utcai emlékközpontban Szita Szabolcs és munkatársai szakszerűen, tudományos alapossággal minden korosztály érdeklődést ki tudják elégíteni. Mindenki hozzájuthat azokhoz az ismeretekhez, amelyeket a Sorsok Háza kíván bemutatni. A háborúra, a népirtás áldozataira úgy is lehet emlékezni, hogy egy percre elsötétül az ország, megállnak a járművek, megszólalnak a szirénák vagy megkondulnak a harangok. A pályaudvaron elég lenne egy korabeli marhavagon és egy emléktábla, rajta néhány sor Radnóti Miklós: Töredék című verséből:

„Oly korban éltem én e földön, / mikor gyermeknek átok volt az anyja, / s az asszony boldog volt, ha elvetélt, / az élő írigylé a férges síri holtat, / míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.”

Krausz Éva
Budapest

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.