Orbán Viktor újabb fejezetet írt a politikatörténetbe: létrehozta az első sportállampártot. Az a fotó akár az alakuló szervezet kongresszusán is készülhetett volna, amelyen Deutsch Tamás és a kormányfő mosolyog, ám a miniszterelnök és a Twitter-táltos az MTK születésnapi buliján randevúzott. A páratlan páros bejelentette: a kormány átvállalja a kék-fehér egylet, valamint öt másik budapesti klub adósságát. A vonatkozó rendeletből kiderül: a kedvezményezettek támogatást kapnak létesítményfejlesztésre, valamint stratégiájuk megvalósítására. A több tízmilliárdos társaságiadó-kedvezménynek köszönhető befektetés, a megalomán arénaépítések, a közvetlen központi kifizetések után újabb forinttömeget kasszíroz a magyar sportstruktúra.

Ha bárki kérdést tesz fel, akkor a demagógia lovagjává ütik, mert nyilván azt firtatja: miért nem inkább lélegeztetőgépeket vásárolnak a pénzből? Jobb esetben csupán az úgynevezett balliberális kultúrterrorsejt tagjaként azonosítják, mert elképzelhetőnek tartja, hogy ha a futballmeccsekre adómentesen adhat jegyet a munkáltató, akkor esetleg színházbelépőre is költhessen.

Pedig meglehet, a hozzászólót csak érdekli a magyar sport jövője, amelyet az irracionális intervencióval éppen taccsra tesznek. A társaságiadó-kedvezményből zajló projektek tartalmi ellenőrzése lényegében elmaradt. Az pedig több konferencián hangzott már el: amint kivezetik a szisztémát, a sportrendszer összeomlik, mert azonnal fenntarthatatlanná válik. Ha az állam kiszáll, a sportszervezetek nem tudják majd kigazdálkodni a működésre fordított összegeket. Merthogy a közvetett állami támogatásból származó forintok sok esetben nem képzésre és a fenntarthatóságot elősegítő beruházásokra mennek el, hanem bérekre. Nincs mérhető teljesítmény, erős kontroll, de legalább sikerült konzerválni a legkárosabb magatartásmintákat. A Bayern München labdarúgócsapatának – BL-győzelemben csúcsosodó – kudarcsorozatának nyilván az az oka, hogy nem valami CSU-s káder a klub elnöke, aki képes kisírni néhány eurót Angela Merkelnél.

Az logikus válasz, hogy idehaza az államnak szerepet kell vállalnia, mert másként nem csökkenthető a fejlett sportstruktúrák és a magyar modell közötti különbség. Csakhogy errefelé nem az arra érdemeseket, a jól gazdálkodókat jutalmazó programok futnak, hanem puszipacsi alapon építkező projektek. Alapfokú magyarnyelv-ismerettel írt, közhelykollekcióként jellemezhető koncepcióra szánnak milliárdokat, miközben az olimpiai bajnok kajakos edzője a párja lesz, aki bulvárújságíró ugyan, de a versenyző jól érzi magát a közelében. Ahogyan Orbán a sportpályákon. Ünneplik, amerre jár, mivel a rendszerváltás előtt megismert módon osztogatja a petákokat a kiválasztottaknak. Tán a fesztiválhangulat miatt nem érzi, hogy gyarmatosítása éppen annak árt a legtöbbet, amit a legjobban szeret: a sportnak. Így sportállampártja is éppúgy végzi majd, ahogyan az állampárt tette. Ráadásul Orbánnak Aranycsapat helyett csak futballgagyi jut.