TGM, úgy vélem, téved, ha a Főméltóságú urat egyszerű bábnak tartja, és fölsorolja a (főbáb) mozgatóit: Teleki, Bethlen, Károlyi Gyula és Klebelsberg grófokat. Azonban ez a négy mímes, sem egyszerre, sem egymás után, nem képes egyazon bábot mozgatni. Ebben a négy emberben csak egy dolog közös, hogy grófok voltak. Horthy úgy válogatott közülük – mondhatnánk, úgy bábozott velük –, mint az egyszeri beteg, aki több orvos javallataiból kiválogatja azt, ami neki tetszik. Az egyszeri betegnek szép temetése volt, végtére Horthynak is, de Horthy – uralma csúcsán, politikai halála előtt – még megtizedelte hűséges alattvalóit (fajra, nemre, korra és vallásra való tekintet nélkül!), és elpusztította vagy elidegenítette országa vagyonának kétharmadát. Ez megdönthetetlen magyar mélységi rekord! (Tisza István, naná, hogy gróf, naná, hogy ő lesz a következő szobor, Trianonnal – messze lemaradva – csak ezüstérmes!)

Ha megvizsgáljuk Horthy második alapbűnét, az antikommunizmust, látnunk kell, hogy a kormányzó úr legrettenetesebb emléke a rövid magyar proletárdiktatúra lehetett, a szovjet-orosz bolsevizmustól pedig alighanem jobban félt, mint a tisztítótűztől. De nem volt ő sem olyan okos, sem olyan olvasott, hogy értette volna, miről is szól a marxizmus. Ő csak az arisztokrácia elleni terrortól félt, különösen pedig az uralkodócsaládok forradalmakban szokásos „kiirtásától”. Természetesen nem értette a nagy francia forradalmat sem, ahogyan március 15-ét sem. Ő is, akár Ferenc József, április 11-ét ünnepeltette, azt a napot, amikor a Habsburg király „szentesítette” a márciusi törvényeket. (Egészen 1927-ig volt ez így. Nem hagyhatom ki: vajon Orbán is ezért áprilisban fogadtatta el a gránitszilárdságút?) Horthy nem a polgári, hanem a feudalista rend védelmében volt antikommunista. És ez végzetes különbség Churchill vagy Roosevelt és a magyar kormányzó (uralkodó) antikommunizmusa között. A (demokratikusan választott) „angolszász” vezetők (amikor kellett) különbséget tudtak tenni a „kommunista” Szovjetunió és a náci Németország között. Horthy fejében egykutya volt a kettő. Közismert anglomániája is kevésnek bizonyult a tisztánlátáshoz. Gond (és ész) nélkül csatlakozott Hitlerhez. Az a jelenet, amelyet TGM Illyéstől idéz, a Puszták népéből, világosan mutatja, mi a különbség a polgári és a feudális elitizmus között. A burzsoát sem érdekli a szegénység meg az éhezés, az arisztokrata azonban nem is tekinti embernek a szegényt, a hűbéresét, a tulajdonát. Meg is ütheti, meg is alázhatja. Meg is üti, meg is alázza. Horthy szemében a világ legtermészetesebb dolga volt a hárommillió jogfosztott koldus. Ha a Führer azt kéri, őket deportálja, ugyancsak gond és gondolkodás nélkül megtette volna. Azonban katonák, pontosabban golyófogók kellettek a németeknek az orosz fronton. Horthy lelkifurdalás nélkül odadobta az ismert szociális szempontok szerint felállított II. hadsereget.

A főméltóságú úrnak nemcsak az antikommunizmusa, hanem az antiszemitizmusa is arisztokratikus (feudális) volt. Az ő „zsidóképe” a kaftános, pajeszos szegény ember, esetleg a szatócs volt. Ugyanúgy megvetette őket, mint a zselléreket, kicsit jobban, mint „saját” kenderesi parasztjait, lovait, kutyáit. De ha a zsidó frakkot húzott magára, és báróságot vásárolt, szívesen kártyázott, teniszezett vele, nyaralt nála vendégségben. Amikor döntenie kellett a zsidótörvényekről, majd a deportálásokról –mert kellett! –, hát döntött. Nem hiszem, hogy egyáltalán megértette Teleki (és Hitler) gazdasági antiszemitizmusát, ők ugyanis a felhalmozódott zsidó vagyonokat a világválság miatt pangó gazdaság fellendítésére akarták felhasználni. Teleki, bár beterjesztett és elfogadtatott állampolgárait megkülönböztető (iszonyatos) törvényeket, a holokausztnál sokkal kisebb becstelenség miatt (ha van ilyen rangsor) öngyilkos lett. Mellesleg búcsúlevelében dörgedelmesen (és még időben!) figyelmeztette Horthyt, hogy az út, amelyet ő mutatott meg, és amelyen együtt indultak el, hová vezet. (Ha Horthyt bemutatnák egy panoptikumban, akkor arra Teleki búcsúlevelét kellene akasztani.)

A Horthy-kultusz élesztgetésében én a feudális abszolutizmus apológiáját látom. Sajnos van rá bőven kereslet, például az a békemenetes, aki egy („altiszti”) állásért (jobban) teljesít: „holott a sírt, hol nyugszik atyja – kell megbotoznia” (József Attila).

Viszont én, szemben TGM-mel, nem látok rokonságot a magyar Horthy-kultusz és az európai, Izrael-ellenességnek álcázott antiszemitizmus, illetve az új népvándorlás kíséretében kitört idegengyűlölet között. A magyar történelmi retardáltak (békemenetesek, Horthy-dicsőítők, neonácik) – Bitó László találó szavaival – egyszerű, ám borzasztó kellemetlen „szakrális nacionalisták”. Sajnos közös a jövőnk, és ez (kölcsönösen) rémes!

A szerző orvos

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.