Ebből is sejthető, hogy az ágyú, amit a városvezetés elsütött e szegény verebekre, ha sok áldozatot szedett is, nem vet véget a háborúnak, amely csütörtökön minőségileg új szakaszába lépett. Egy pillanatra a hadviselés színvonala méltónak mutatkozott a téthez.

A hajléktalanok kitiltására érkező fővárosi képviselők méltósággal fogadták, hogy tüntetők akadályozzák őket a munkában, főpolgármesterük nagyvonalúan kezelte a helyzetet, ameddig volt hozzá türelme. Megnyugtatta a hajléktalanok képviselőit, hogy nem hív rájuk rendőrt, és valóban eltelt néhány óra, amíg elcipelték őket – történetesen a rendőrök.

A nap végére viszont már annyira indulatba hozta magát a főpolgármester, hogy Az Estében feltette a kérdést, vajon kik állhatnak az akció mögött, mert meggyőződése, hogy vannak erők, vannak emberek, akik nem a fedél nélkül élők problémáját akarják elsősorban megoldani, hanem valakik ellen és egyben valakiknek az érdekében tipikusan politikai akciókat bonyolítanak le, és a hajléktalanok körében is igyekeznek nyugtalanságot kelteni, tudatosan félrevezetik őket.

Tényleg, kik lehetnek? Segítünk: a multik a rezsi miatt. Meg az Alkotmánybíróság, amely megsemmisítette azt a törvényt, amellyel ők most egy jogi eretnekség segítségével bűnbe estek. És fel se merüljön, hogy léteznek a világban jó szándékú – vagy elfogadva Tarlós érvelését is, hozzá képest másképp jó szándékú – emberek, akik elég elszántak és tehetségesek ahhoz, hogy bár kevesen vannak, figyelni kell rájuk.

Ez A Város Mindenkié csoport. Tagjait éppenúgy elvittek a rendőrök, ahogy a hajléktalanokat el fogják, ha rossz helyen lesznek. Nemcsak a játszóterekről például, hanem azok százméteres körzetéből. Onnan miért? Létezhet erre tisztességes magyarázat? Attól tartok viszont, hogy Tarlós számíthat a közvélemény támogatására. Féligazságuk van is. Csakhogy amikor nincs értékelhető szociális bérlakás-szektor és minimális a létezéshez nyújtott állami segítség, akkor ebben az ügyben sincs jó megoldás. Az érződik, hogy ténylegesen megszűnt a társadalom.

Büntető és statisztikai egységént maradt meg. Távoli tehát a megoldás. Addig is, jó, ne nézzünk szembe történelmi múltunkkal, ne a jelen tendenciáival, nézzünk csak szembe egyetlen hajléktalannal, s mondjuk meg neki, hogy gusztustalannak tartjuk, és adja vissza a városunkat, nem érdekel, hogy ki verte ki és honnan, és hogy milyen betegség gyötri, az sem, hogy mi lesz vele a szállón, csak menjen innen.

Ha ez megy, megérdemlik a sorsukat, mi meg a magunkét. Ha nem megy, akkor ne rendőrt küldjünk rájuk, hanem szociális munkást. Az aluljáróban tegnap egyetlen hajléktalanforma ember feküdt. Nyilván nincs oksági összefüggés a döntések és az ő sorsa között, de tény, már nem lehetett a szemébe nézni: a rendőrök a halottkémet várták hozzá.