– Látod – mondja nekem jobboldali politikus barátom... – Honnan van magának jobboldali, sőt, jobboldali politikus barátja? – vág közbe gyanakvóan az olvasó. – Tisztességes ember... – folytatná, de elengedem a fülem mellett. – Látod, Orbánnak és a Fidesznek azért is meg kell nyernie a választásokat, hogy végre konszolidálhasson. – Miért éppen akkor tenné? – Megnyugodna. Te legalább olyan jól tudod, hogy Ferenc József először akasztatott, csak aztán egyezett ki, Horthy is, Kádár is akasztattak és csak azután konszolidáltak.

Orbán is akasztatott négy éven át, rendben. ’14 májusában körülnéz majd és megkérdi: – Van még önként jelentkező? Aligha lesz. És akkor nyugodtan és tagoltan mondhatja: – Aki nincs ellenünk, az velünk van. Értettem. Ugyanő mondta ezt már nekem ’98 őszén, ’99 tavaszára ígérve konszolidált viszonyokat, majd a következő ciklusra. – Te is tudod, hogy számító és hideg politikus. Ha kell, háborúzik, de tud békét is kötni. – Mikor, hol, kivel? És betartotta legalább egy hónapig?

 – Ezek kényszerek. Kádár se állta a szavát ’62 előtt, de utána évekre, évtizedekre berendezkedhettél. 2014-re Orbánnak már kész rendszere lesz. Nem áll vele szemben autonóm politikai, gazdasági, társadalmi hatalom. Megengedheti magának az erő pozíciójából, hogy megállapodásokat kössön. Ezt nem értette Matolcsy barátod se 2006-ban... – Még Matolcsy is – háborul föl az olvasó. – Nono! – mondom én is. – Harminc év barátság az harminc év barátság, mondhatsz, amit akarsz. Egyszóval azt nem értette Matolcsy barátod a 2006-os húsvéti röpiratában, hogy miért nem kötött Orbán megállapodást itthon a nagy csoportokkal és kint Amerikával.

Azóta felfogta: a jó politikus először üt, tekintélyt teremt, és csak utána egyezkedik. Minthogy azt is föl kellett fognia, hogy ne hibáztassa a korlátlan egyszemélyi vezetést – válságban, egy rendszer szétzúzásakor egy kézben kell lennie mindennek. A konszolidációban már lehet ebben is engedményeket tenni.

Megértve, hogy szerencsével nem én leszek az utolsó akasztott, óvatosan megjegyeztem, hogy az előző akasztók nem egy európai demokráciában működtek. – Hol van itt európai demokrácia?! Ne Európázzunk itt egymásnak! Az amerikaiak és az európaiak földhöz verik a feneküket, ha Orbán a legkisebb engedményt is megteszi. A vállalataik és a bankjaik már most gazsulálnak neki. Te is tudod, ha az egész országot eltüntetné a föld színéről, akkor se érdekelné Amerikát vagy Európát. Az intervenciójuk együtt fog érkezni az ’56-os ENSZ-csapatokkal. – És a szavazók? A harcias ígéretek? A menetelők? A zsákmányukat őrző párt- és gazdasági csoportok? A konszolidációs kiegyezés osztozást is jelent.

– Fidesz párt nincs, csak Orbán Viktor. A gazdasági szereplők valamennyien be vannak szorítva a sarokba. – Forrása nem lesz. Beruházás nincs, növekedés nincs. Felgyülemlett számlák vannak. Eltartandó városok, lerohadt rendszerek vannak. Azt hiszem, hogy ez Őszöd. Te írod Orbán őszödi beszédét? Ne felejtsd el beleírni, hogy „miattatok kellett trükköznöm” és „hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal”...

– Ez nem vicces. Igaz, a kétharmados törvények miatt tárgyalni kell. – Ugyan már – szól bele az egyre dühösebb és letörtebb baloldali olvasó –, kétharmaduk lesz, és mindenkit ki fognak csinálni. Elgondolkodtam. – Ez valódi dilemma, amit Orbánnak meg kell oldania – mondtam. Ha úgy véli, hogy nem lesz kétharmada a választások után, akkor vagy sürgősen, egy csomagban vissza kell vonnia most azokat a törvényeket, amelyek megnehezítik, vagy egyenesen lehetetlenné teszik a kormányzást. Vagy tényleg el kell szánnia magát a választások utáni alkudozásra, mint Antall és Tölgyessy tették. De ha kiveszi a kétharmadosokat és az ellenzék valami isteni csoda folytán nyer… – Nincs Isten! – vág le irgalmatlanul az olvasó.

 – Akkor elveszíti az egyik legbiztosabb ütőkártyáját. De ma kétharmadra játszani és gyilkos kampányt folytatni, szintén kockázatos. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mennyire korlátozzák a kormányzást a gazdasági feltételek. Most ő gondolkodott el. – Akárki győz, annak tárgyalnia kell. Ezért baj, hogy nincs ellenzék – nincs kivel tárgyalni. Mesterházy nem létezik mint országos és nemzetközi szintű politikus, Bajnai nincs mint erős pártpolitikus, Gyurcsány elfogadhatatlan tárgyaló fél. – Orbán se az. A Fidesz konszolidálhat, Orbán nem. Vedd az olasz példát. Berlusconi ugyanígy létrehozott egy őrülten neki kedvező választási törvényt, képes volt blokkoló kisebbséggé válni – pártja nélkül nem lehetett kormányozni. Bersani, a PD, vagyis az ottani szocialisták vezetője alkalmatlan volt a megoldásra, Montit, az ottani Bajnait, nem választották elegen. Először nem tudtak kormányt alakítani.

A brutális gazdasági nyomás kikényszerített egy koalíciós kormányt a Berlusconi-párt, a demokraták és a „montisták” között. Berlusconi nem nyughatott, megpróbálta kikényszeríteni saját érinthetetlenségét és a kormány bukását. Ám ide már nem követték pártjának vezérei. – Nálunk Orbán magára fog mutatni és azt kérdi Nyugaton és Keleten, Északon és Délen: vagy én, vagy a káosz. – Vagyis az elmúlt négy év irányított káosza. – Ebben fontosabb az irányított szó. Nem vitathatod, hogy kézben tartja az országot. – Igen, az ország torkán a keze és fojtogatja. – Ez elfogultság. Talán bizony az igen hozzáértő Mesterházyt, illetve Gur II-t, Harangozó V-öt, Molnár XI-et szeretnéd? Netán Gyurcsány nevezetű kedves ellenségedet, akitől óva intetted az országot kormányzása kezdetétől? Vagy Bajnait, aki egy év óta nem találja önmagát, s ezért a választóit se találja? – Jaj! Jaj és még egyszer, jaj!

„Egy sunyi árnyék jár közöttünk, /meg sem merem nevezni már –…” – írta Jékely Zoltán a háború idején. Hogyan tudnám én megnevezni. – Már megint mindent elrontottunk, mint annyiszor történelmünk során? – kérdi tőlem Hankiss Elemér, mielőtt nyakába kanyarítaná piros sálját. Közel a kilencvenhez, látva háborút, zsidóüldözést, rákosista véres erőszakot, ’56-ot, Kádár börtönét, megalkuvást és megnemesedést, látott debreceni magyar és washingtoni amerikai, párizsi francia szemmel, most gyerekképpel és ártatlan hangon kérdezi: – Már megint csődbe vitt minket a mindegy, hogy milyen színű elitünk? – A rendszer összeomlása kellett ’89-ben, hogy egyszer végre-valahára jó irányba menjünk – válaszolom. – És most ezt csináljuk vissza.

– De összeomlásokban is jók vagyunk. És mindig fölkeltünk, újrakezdtük. Most is föl fogunk kelni.