Nyár óta van csak rendes főtere Albertirsának. Nem azért nem volt eddig, mert ellopták, nem is azért, mert az elmúlt nyolc évben a visszahúzó szocialista–szabad demokrata erők akadályozták a megépítést. Így alakult, a fiatal városnak sok mással is meg kellett küzdenie. Hajdanán Alberti és Irsa két külön faluként élte életét, nyilván nem a főtér volt a legfontosabb megépítendő dolog errefelé.

Hanem a neve, az nagyon érdekes. Nem Wass Albert tér lett, és nem merült föl Tormay Cécile vagy Nyirő József sem a névadáskor, Horthy Miklós teret sem akart errefelé senki sem. Érdekes nevet kapott a főtér – egy régi kedves kolléga azt írta levelében, folyt a könnye a röhögéstől. Ha valaki Albertirsa új központjába igyekszik, a Mirelite parkba jut.

Tarlós Pista, hallod ezt?

Nem túlságosan trendi, amit Albertirsa választott, mert a környék tömve van komorabbnál komorabb, a zivataros, nyomasztó és pusztító magyar történelmi századokra és eseményekre emlékeztető köztéri emlékművekkel. Albertirsától nem messze, például Monor környékén különösen nagy divatja van a súlyos történelmi mondanivalót hordozó kövek állításának. Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy a helyi főnökségek szeretnek a sírás és zokogás kultikus helyeiről gondoskodni. Maglódon nemrég első világháborús szobrot avattak turulmadárral, a rendszerváltás után 23 évvel Sülysápon is elkészült a friss ’56-os emlékmű, az 1800 lelkes Vasadon pedig eltervezték a trianoni emlékszobor felállítását. Wass Albert szelleme járja be azt a vidéket, amelyen fiatal újságíróként oly sokat randalíroztam. Annyi nyakas párttitkárt sehol nem láttam, mint errefelé. Gyertyák, virágok, koszorúk borítják be most egész Pest megyét. Sír, zokog, búsong Cegléd és környéke, jajgat a pusztaság, akárhova lépek.

És akkor itt van ez az Albertirsa a Mirelite parkjával. A helyi vállalkozók dobták össze a főtérre a pénzt, a legmélyebben egy magyar multi, a hűtőházakat működtető Mirelite Mirsa Zrt. nyúlt a zsebébe: húszmilliót áldozott az ügyre. Ha bédekkert írnánk, rögzíthetnénk, hogy az ötezer négyzetméteres tér – melyet a hírek szerint a mirsás igazgató, Losó Viktor tervezett – pompás szökőkutakkal várja úgymond a látogatókat.

Kaján vigyorral a képemen érkeztem Albertirsára. A park ötletesen tekergő-kanyargó ösvényein mászkálva hirtelen jókedvre derültem, babakocsit toligáló kismamákkal trécseltem, öregurakkal álltam szóba. Szégyen, gyalázat, de egy percig sem éreztem, hogy le kellene borulnom a nemzet nagysága előtt. Wass évszázadokon átívelő fekete bivalyait sem hiányoltam cseppet sem.

Egyszerűen jó volt itt.