Horniák Balázs: Nyilatkozunk

Három év után újra több millió embert nyilatkoztat meg pénzügyeivel kapcsolatban a kormány. Míg 2010. december 22-től 2011. január végéig azoknak kellett sorszámot húzniuk a nyugdíjbiztosítónál, akik magán-nyugdíjpénztári tagok kívántak maradni, idén december elseje és jövő január 20. között azokra izzadhat rá a kabát a bankfiókban, akik a lehető legkorábban, 2014 februárjától csökkentenék pénzügyi rezsijüket. Vagyis: havonta kétszer, összesen legfeljebb 150 ezer forintot úgy vennének fel készpénzben számlájukról, hogy azután a pénzintézet semmilyen díjat, költséget nem számíthat fel. (Nyilatkozni azért kell, mert a kedvezmény csak egy számla után jár.)

Nem kérdés, melyik iránt lesz nagyobb az érdeklődés – már csak azért sem, mert a magán-nyugdíjpénztári rendszer beszántásakor a kormány abban volt érdekelt, hogy minél kevesebben menjenek el. A kabinet az állami rendszerbe átlépőknek ígért pénzt (reálhozam), egyéni számlát (azóta sincs), és biztonságot a megtakarításaiknak (az átvett háromezermilliárd forintból mostanra 224 milliárd maradt), míg a maradókat az állami nyugdíj megvonásával büntette (később visszakozott), és komoly kampányt folytatott a nyugdíjpénztárak lejáratásáért.

Az akció átütő „sikert” hozott: a hárommillió magán-nyugdíjpénztári tagból végül alig százezren nyilatkoztak. A kormányoldalnak most épp az ellenkezőjét kell elérnie, a minél nagyobb aktivitást. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető már be is jelentette: Orbán Viktortól kér segítséget annak érdekében, hogy a Kormányzati Információs Központ mindent megtegyen, hogy az összes érintett értesüljön a lehetőségről. A központ nyilván mindent el is követ, gondolom, hamarosan érkeznek a levelek, amelyekben a miniszterelnök maga hívja fel a figyelmet a rezsicsökkentés ezen újabb fontos állomására.

Problémát legfeljebb az okozhat, ha a kabinet most is olyan eredményes lesz, mint három éve. Az ingyenes pénzfelvételre 6,5 millió lakossági ügyfél jogosult, ami azt jelenti, hogy december elseje és január 20-a között óránként plusz 24 ezer emberrel kellene megbirkózniuk a pénzintézeteknek. Óriási segítséget jelent, hogy nemcsak személyesen a fiókban, hanem internetbankon keresztül is lehet nyilatkozni. A szolgáltatás 50 százalék körüli elterjedtségével számolva így már csak óránként 12 ezer extra ügyfelet kell kezelniük a bankoknak. Aggódnia persze annak sem kell, aki nem kerül sorra. Szemben a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításával, itt most nincs végső határidő, nyilatkozni bármeddig lehet.

Miközben az elképzelés úgy rossz, ahogy van, hiszen a készpénzhasználat felé terel és ezzel a feketegazdaságot erősíti, két előnye mégiscsak lehet. Egyrészt javíthat, ugye, a lakosság pénzügyi tudatosságán, hiszen aki most bemegy a bankba nyilatkozni, ezentúl talán akkor is veszi majd a fáradságot, ha például egy kedvezőbb számlacsomagra köthet át. Másrészt a nagy sor miatt az emberek megint egy picit jobban utálják majd a bankokat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.