Szőcs László: Finomhangolás

Csalódhatott, aki túl sokat várt a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának a héten véget ért plénumától, de érthetőek voltak a felfokozott várakozások is.  Ritkán vannak igazán nagy események a kínai belpolitikában, és azok is jobbára a kiszámíthatóság mezsgyéjén haladnak. Xi Jinping pártfőtitkár-államfő, aki eddig csak az egytizedén van túl tízévesre tervezett felső vezetői karrierjének, síkra szállt bizonyos gazdasági reformok mellett, de nem hagyott kétséget afelől, hogy az állampárt nem lazít a politikai pórázon. „Igen fontos a párt vezető szerepének fenntartása”, áll a KKP kommünikéjében.

A Nyugat évtizedek, a Deng-féle, még a 70-es évek végén meghirdetett reformok óta várja, számít rá és óhajtja, hogy a gazdasági liberalizáció aláássa a politikai kontrollt. Azt, hogy a fenntarthatatlan gazdasági, illetve kül- és biztonságpolitikai helyzet idővel ugyanúgy kikényszeríti a pártállam megroggyanását, ahogyan az 1989–90 körül Kelet-Közép-Európában, sőt magával a Szovjetunióval is történt.

Ezek a várakozások Kínával kapcsolatban egyelőre nem igazolódtak be. A Time amerikai magazin azon kesergett a négynapos pártfórum végeztével: „Kína vezetői nem gondolják úgy, hogy gazdasági rendszerük drasztikus javítására vagy reformra szorulna.” Xi – ahhoz képest, hogy új vezető – meglehetősen erőteljesen igyekezett fellépni a plénum előtt, de a „reformok” valóban kimerülnek olyan finomhangolási technikákban, mint a kisparasztok tulajdonjogának erősítése, vagy a kamatok mesterséges meghatározásának visszaszorítása. Nincs már tízszázalékos növekedés, de a „szerény” 7,5 is nagyobb, mint amennyit álmodva Matolcsy György köznevetség tárgyává vált. A világ hőzöng a kínai dömpingen, de elvárja, hogy a kínaiak vegyék meg az állampapírjait. Nem jött még el a kínai államszocializmus Waterlooja.

A globális politikai színtér áttevődik az Atlanti-óceán térségéről a Csendes-óceánéra. Ez, ahogy az időben haladunk előre, óhatatlanul leértékeli a NATO-t és fel Kínát. Nyilvánvaló, hogy ezzel Pekingben is tisztában vannak. De nem látszik, hogy bármilyen lényeges belpolitikai kompromisszumra kényszerülnének annak érdekében, hogy bírják a versenyt. Akármilyen kellemetlen volt is a Bo Xilai-ügy, a hatalom előre eltervezetten elsimította, sőt korrupcióellenes harca részeként is be tudta állítani. Nem volt vágyálma netovábbja a Tienanmen téren elkövetett minapi merénylet sem, de könnyen rá lehetett tolni az ujgur szeparatizmusra.

A maroknyi kínai ellenzéki tevékenysége nem több, mint a sajtó számára is jól értelmezhető téma, esetlegesen pedig Nobel-békedíjak tárgya. Ugyan naponta százával tartanak tüntetéseket a hatalmas országban, az emberek helyi kiskirályok vélt-valós visszaélésein háborodnak fel, mondják a szakértők. A KKP-n túl nincsen jelenleg politikai élet Kínában, a pártfórum csak a nyilvánvaló tényt szögezte le. Lehet, hogy lesz, de ahhoz még sok víznek kell lefolynia a Jangcén.

 

Kínában nem lehet éles váltásra számítani FOTÓ: REUTERS
Kínában nem lehet éles váltásra számítani FOTÓ: REUTERS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.