Az elemzők már nem tudják követni a kormány által diktált tempót. Kedden a vártnál alacsonyabb inflációval, tegnap a vártnál sokkal jobb növekedési adattal lepte meg őket a kabinet gazdaságpolitikájának következményeit szikár számokkal leíró statisztikai hivatal.

Abban semmi meglepő nincs, hogy az elemzők lámpással a kezükben próbálják felszedni a sötétségben elveszített fonalat, megfejteni az unortodoxiától még Matolcsy György távozása után is csak nehezen szabaduló kormány szándékát. Az ugyanis ma is talányos. Egyszer innovációs központtá, másszor ipari termelési központtá, harmadszor Európa éléskamrájává fejlesztenék az országot, a felfestett jövőkép attól függ, éppen ki előtt beszél vízióiról a miniszterelnök. A rugalmasan változó jövőképek fabrikálása helyett a biztos megélhetés forrásának megteremtése lenne a kormány feladata és felelőssége, és lehetőleg nem hadseregnyi közmunkással, hanem valós munkahelyekkel feljavítani a foglalkoztatottságot.

A harmadik negyedéves 1,7 százalékos éves növekedési adat valóban impozáns, örülni kell neki. De azt azért nem árt látni, hogy ami jól, professzionálisan működik az országban, az jelentős részben külföldről jött. A német autógyártók bivalyként húzzák a magyar gazdaság szekerét, és az idén még az égiek is velünk vannak. Hagyni kellene a gazdaságot, hadd járja a maga útját, ehhez a kormánynak elég lenne az alkalmas kereteket megteremtenie, s legfeljebb jótékonyan terelgetnie a kívánt irányba.

És lassan ideje lenne küldeni egy köszönőtáviratot Angela Merkelnek.