Felejtsük el, hogy eredetileg a gondatlanságból közzétételt is akarták büntetni, mert az abszurd lett volna. Az sem igaz, hogy eredetileg az lett volna a törvényhozó taktikája, hogy valami igen kétséges elképzeléssel kezd, hogy aztán egy enyhébbet átvihessen. Nem volt taktika, csak hirtelen felindulás (bajai videó).

Az első, és kézenfekvő probléma a megszavazott törvénnyel, hogy a készítőt csak akkor volna szabad büntetni, ha a rosszindulat vezérli. Hamis videó készíthető azzal a szándékkal is, hogy a készítő azt hiszi, az információk birtokában az igazságot közvetíti. Például a svéd közszolgálati televízió Magyarországot negatív színben feltüntető anyaga a valóság meghamisítása egyes olvasatokban, de ettől még a készítőjét nem lehet börtönbe csukni.

A második probléma, hogy a rosszindulat is – meglehet – engedélyezhető, amennyiben az elkészített anyagról világosan látszik, hogy művészi konstrukció, vélemény, parabola, szatíra stb. Ha valaki kiírja vagy bemondja, hogy ami most következik, az nem a valóság, hanem egy képzeletbeli, tehát hamisított helyzet, lehet akár rosszindulatú is. Larry Flint esete idevág. Egy konzervatív képviselőről írott, abszurd állításokat tartalmazó cikk írójaként a legfelsőbb bíróság azzal az indokkal mentette fel, hogy egy politikusnak többet kell elviselnie, és hogy az állítások hamis volta világos lehetett mindenki számára.

Ha e két érvet elfogadjuk, a jogszabályt máris úgy kéne módosítanunk, hogy aki mások becsületének csorbítására olyan videót készít, amelyről azt lehet hinni, hogy a valóságot tartalmazza, azaz megtévesztő, és ráadásul ezt rosszindulatúan teszi, nos ekkor lehet elítélni.

Hogy a megtéveszthetőség határa hol van, az már legyen a bíróság dolga, noha nem könnyű kérdésről van szó, mert pl. Orson Welles marslakós rádiójátéka megtévesztő volt, de aligha gondoljuk, hogy emiatt börtönbe kellett volna kerülnie. Belép még a művészi szabadság is mint alapjog, mely nem korlátozható. (Lásd a Hitler-videókat.)

A Btk. következő passzusa, hogy aki ezt közzéteszi, az két évet kaphat, aki pedig nagy nyilvánosság számára teszi elérhetővé, az hármat. (A kettő közti határ meghúzása sem egyszerű.)

Az, hogy a gondatlanságból történő közzététel büntethetősége kikerült a jogszabályból, talán azt is jelenti, hogy aki gondatlanságból tesz ilyet, az épp hogy nem büntethető. De akkor jó volna, ha ezt valamiképp meg is fogalmaznák. Így továbbra is aggódhatnak ugyanis a bloggerek és a szerkesztőségek. Viszont ha ez bekerülne, mindig lehetne hivatkozni rá, és elég ritkán fordulna elő, hogy valakivel szemben bizonyítható volna a közzététel szándékossága.

Azon is érdemes elgondolkozni, hogy a közszolgálati televízió nevezetes filmjét Cohn Benditről, amelyben a valóságtól eltérően azt állították, hogy nem adott választ egy kényes kérdésre, tekinthetjük-e hamisított, valótlan tartalmú, egy ember becsületét sértő, rosszindulattól vezérelt képfelvétel-készítésnek. Mert ha igen, akkor itt már három évet kéne ülnie a felelősnek. S itt nemcsak azon érdemes elgondolkozni, hogy a jogállam mindenkire érvényes szankciókat szab ki, és a hírhamisítás kockázata egyenes arányban nő az újságírói alkalmazkodással, de arról is, hogy a büntetés mértéke nem irreálisan magas-e?

* A szerző médiaszociológus.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.