„– Mielőtt megítélsz valakit, gyalogolj egy mérföldet a mokaszinjában –jegyezte meg Raylan.”

Elmore Leonard: Raylan

– Majd jön Pandita, nem megy színházba – fogad a kolléganő.

– Miért? – rakom le a táskám.

– Büntetésből nem viszi magával tanár néni.

– Na, mi történt?

– Állítólag ellopott valami kis gumilabdát.

– Értem. Történt, hogy Panditának megtetszett egy gumilabda, az a fajta, amit a Sparban szinte hozzávágnak a vásárlóhoz, hasonló célzattal, mint a matricákat. Ügyes marketing. Gyermekeken át vezet az út. A gumilabda, amely mindenkinek van az osztályban, csak Panditának nincs. Mert ő nem jár a Sparba anyával, apával. De még sima boltba se, ahova egy átlagcsalád átlaggyermeke a szülőkkel be-beugrik ezért, azért naponta, ahol és amikor azért leesik a kisfiúnak, kislánynak is valami. Túró Rudi például.

Panditának még apja sincs, meghalt pár éve tbc-ben.

– Van még olyan?

– Van. Most szerencsére nevelőapja sincs, pedig volt. Általában verte az anyját, őt meg bezárta a sötét spájzba, és ha szerencséje volt, nem egyedül, hanem a testvéreivel. Panditának az olyan-amilyen anyukáján és a négy testvérén kívül semmije sincs. Ja, de. Két váltás ruhája meg egy pár cipője.

Sincs, nincs, sincs, nincs.

A vele egykorú lányomnak van egy szobája tele annyi mindennel, hogy néha azt sem tudja, mije van. Mint egy átlagos nyolcéves lánynak és mint a fiú többi osztálytársának. Azoknak, akiket már meglévő óvodáscsoportként írattak be az iskolába azzal az ígérettel, hogy ha ezt az iskolát választják, nem lesz cigány gyerek az osztályban. Később lett, mert csatlakozott Pandita, akit muszáj volt felvenni. Bajnak.

– Engem ott nem fogadnak el, nem szeretnek – mondta egyszer a gyerek.

– Hogy érted ezt?

– Nem tudom, érzem.

– Biztos?

– Igen. Hallom a kritikusokat. Nem magyarázom ki a srácot. Lopni bűn, nem szabad. Megkérdeztem a munkatársaimat: hatból négy lopott el ilyen-olyan dolgokat kiskorában. Szinte nosztalgiával mesélik.

Tanár néni feldúlva jött át az otthonba közölni a történteket. Sajnos nem voltam jelen. Mert akkor lett volna, aki felvilágosítja bizonyos dolgokról, háttérről, hogy aztán nem pökhendien, munkáját jól végezve távozott volna, hanem talán máshogy. A pedagógus kolléga azt nehezményezte a legjobban, ez volt számára a legnagyobb csalódás, hogy a fiú, miután szinte nyilvánvalóan kiderült, hogy lopott, váltig tagadta, ráadásul az egész osztály előtt, miközben ők állították, hogy az a labda nem az övé. Látjuk magunk előtt a jelenetet? Saját gyermekünket, mondjuk, aki hirtelen felindulásból, véletlenül, vagy ne adj’ isten előre kitervelt szándékkal eltulajdonított egy gumilabdát az osztálytársától, és most ott áll leleplezve. Jó, jó tudom, ez egy cigány gyerek, és van, aki még a kezét is levágná ott helyben, de mondok valamit, én sem vallottam volna be.

Azért se.

Köcsögök.

Vagy.

Igen, én voltam, és? Mert haragszom rátok, azért, amitek van, mondjuk anyátok, apátok, de engem pont ezen a héten fenyegetett meg a nevelőapám, aki azt sem tudom pontosan, hogy ki, hogyha anyám nem megy vissza hozzá, állami gondozásba kerülök.

És akkor következzen az, ami miatt szomorú vagyok, és bánom, hogy nem voltam jelen. Mikor mesélte a pedagógus kolléga az esetet az otthon vezetőjének, ezt találta mondani:

– Nagyon csalódott vagyok, én eddig nem voltam rasszista, de most elgondolkodtam.

Ezt a vérlázító ostobaságot. Nem rasszista vagy te, hanem buta.

Csak mindig elkeseredek. Egy tanár nem lehet rasszista, főleg úgy, de ez sem mentség, hogy nem nézett a történtek mögé. Mert egy gyerek nem tehet semmiről. E fiú sorsán folyamatosan lehetne sírni. Semmije és senkije nincsen, és valószínű, nem is lesz. Soha.

– És egyszerűen nem ismerte be, hogy ellopta. Zsarolhattam én, nem vallotta be. Még csak el sem sírta magát – mesélte feldúltan a tanerő.

Délután a folyosón találkoztam a fiúval. Jött haza az otthonba, ahol él, és ahol van egy ágya. Meglátott, és rögtön elsírta magát. Tudta, szégyellte.

– Te voltál? – kérdeztem kicsit később.

– Igen. Persze mindent megbeszéltünk, hogy miért gáz ez az egész, és miért nem szabad ilyet csinálni. Kilencéves cigányként nem szabad hibázni, tilos. Mert most már van valamije.

Egy bélyege. Hogy lopós cigány.

A szerző pedagógus

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.