Varga G. Gábor: Haza, árulók

Csoda, hogy nem szakadt rá a plafon Selmeczi Gabriellára, amikor azt állította: Bajnai és Gyurcsány külföldön tanúskodik Magyarország ellen a Sukoró-ügyben. Az épületes hazugság volt az első jele annak, hogy a Fidesz kommunikációs hadjárattal készül a hétfőn kezdődött washingtoni választott bírósági perre, amelyet a King’s City befektetői (lásd még: izraeliek) indítottak a magyar állam ellen. Ez önmagában sokat elmond arról, mit gondolnak a saját pozícióikról. Miként az is, hogy a nemzetközi befektetési ügyekben dönteni hivatott választott bíróság előtt a magyar állam oldalán másfél tucat szakember néz farkasszemet a befektetők három-négy ügyvédjével. Még Habony Árpád is jelen van, aki a főként bankvezérek által igénybe vett első osztályon repült Washingtonba.

A King’s City egymilliárd euróból épült volna fel, a projekt első szakaszát már átadhatta volna Orbán Viktor, elkönyvelve néhány száz új munkahelyet és pár százmillió forint adóbevételt. A Fidesznek azonban ez nem volt jó szórakozási lehetőség: úgy érezte, kimarad a bizniszből. Nekünk így csak az ellehetetlenített beruházás és a vele járó, több mint négyéves politikai show jutott, de nem is izgalmas és nem is szórakoztató. Az ügy következményeit nézve és a minduntalan mantrázott politikai szólamokat hallva, inkább kártékonynak mondható. Az lassanként feledésbe is megy, hogy előbb a kaszinóval rémisztgették az ott élőket, majd aztán a Natura 2000 területeket védték, míg végül előkerült a bűvészkalapból a hűtlen kezelés, hogy tudniillik kár érte a magyar államot. Azóta már csak e körül forog minden.

A washingtoni per azonban – bármit szajkózzon is a Habony-csapat – nem erről szól. A befektetők arra hivatkozva kérnek kártérítést, hogy az állam ellehetetlenített egy beruházást, amelyről megállapodott velük. Előbb a földhivatal nem jegyezte be a tulajdonjogot, majd az ügyészség lépett akcióba, mígnem a Bajnai-kormány pénzügyminisztere, Oszkó Péter megkötötte velük a kaszinókoncessziós szerződést, majd utasította a vagyonkezelőt, hogy indítson pert a telekcsere semmisségének megállapításáért.

A magyar állam most a választott bíróság előtt azzal készül érvelni, hogy a nevében eljáró hivatalnokok korrupt módon a befektetőknek dolgoztak. Igaz, ezt a több hazai bírósági eljárásból egy sem alapozza meg, a sukorói büntetőügyben az ügyészség végül még a vádiratba sem merte beleírni. Ahogy most áll a dolog, a hűtlen kezelést is nehéz lesz bizonyítani.

Az államot ért, erősen vitatott, 1,3 milliárdos kárral szemben most az adófizetők pénzéből másfél milliárdot költenek ügyvédekre, további tízmilliókat szállodára, repülőjegyre. Nem is beszélve a korántsem elképzelhetetlen milliárdos kártérítésről, amely után a zsidózás intenzitása sem lesz kisebb. A szupervédett és utóbb nagyon sokra értékelt sukorói telken pedig ma is csak a gaz nő. Se adóbevétel, se munkahely, csak a hatalmas számlák. De minket ez nem zavar, ha Bajnait, Gyurcsányt, Tátrait és Császyt hazaárulónak lehet nevezni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.