2013. november 3-án ismét Horthy-szobrot avattak Budapesten. Nem is akárhol, hanem a főváros legközepén, a Szabadság téren.

Az okosak (és a ravaszok)mondhatnák, hogy tulajdonképpen nem is ott, hanem a rajta álló Hazatérés Temploma lépcsőjének tetején. (Micsoda különbség!)

Az pedig – ugyebár – nem köztulajdon, hanem magánterület, amelyen szabad a gazda. Áldást ifj. Hegedűs Lóránt, beszédet Gyöngyösi Márton mondott. Utóbbi szerint Horthy „a XX. század legnagyobb államférfija”, aki csakis a legkiemelkedőbb magyarokkal, „Szent Istvánnal, Szent Lászlóval, a Rákócziakkal, Kossuthtal, Széchenyivel említhető egy sorban”.

Megáll az ész.

Hiszen a Horthy nevével fémjelzett korszak köztudottan a magyar történelem legsötétebb évei közé sorolható, aminek felelevenítése, dicsőítése felháborító és botrányos; megítélése és minősítése nem lehet személyes vélemény vagy ízlés dolga.

A zsidótörvények, a deportáció, a Don-kanyar tragédiája mind Horthy nevéhez kötődnek, ezeket a gyalázatokat – mint ahogyan a Hitler utolsó csatlósa titulust is – az Isten (és a Jobbik) sem moshatja le róla.

Megdöbbentő, hogy a magyar közvélemény egy jelentős része semmibe veszi és megtagadja a történelmi tényeket. Megteheti, mert hát ugye gondolat- és véleményszabadság van... Vannak törvényeink, alkotmányunkat kényünkre-kedvünkre újraírjuk, de az ilyesmibe nem szólunk bele. Ha valaki a templomában, veteményeskertjében, pajtájában Horthy- vagy akár Szálasi-szobrot emel, az az illető(k) magánügye.

Rogán Antal aggódik, hogy most majd külföldön ismét rossz hírét keltik az országnak. Van miért aggódnia. Az ország maga gondoskodik a rossz hírekről. Németországban vagy Ausztriában nem avathatnak Hitler-szobrokat – pedig lenne rá igény –, mert az alkotmány azt nem engedi meg. Olaszországban Mussolininak, Franciaországban Pétainnek, Romániában Antonescunak, Szlovákiában Tisónak sem állítanak emlékműveket, hogy csak az Európai Unióban maradjunk.

Őszinte hódolat jár annak a néhány száz ellentüntetőnek, aki a Szabadság téren megjelent, kitűzvén a sárga csillagot. Mindez rendkívül bátor és tiszteletre méltó.

De kicsit kevesen voltak. Az avatók el is küldték őket rendesen „Izráelbe, Brüsszelbe vagy a Dunához”.

A múltat elfeledni, eltörölni nem lehet. Annak feltárása, feldolgozása, megemésztése nem csupán kormányok és pártok, hanem az egész nép feladata és felelőssége. Nézzünk szembe a történelemmel – akkor is, ha ez gyakran kényelmetlen –, és próbáljunk meg együtt tanulni belőle.

Magyarországon ez mindmáig nyilvánvalóan nem történt meg.

A szerző zongoraművész

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.