Tavaly ilyenkor már tapintható volt a feszültség a felsőoktatásban, elsősorban a folyamatos megszorítások és a röghöz kötési tervek miatt. Végül a keretszámok radikális csökkentése lett az az ok, amely az Orbán-kormány három és fél évének egyetlen látványos, kiterjedt és eredményes tiltakozássorozatához vezetett.

A diáktüntetések hatására a miniszterelnök kinevezte Klinghammer Istvánt, tulajdonképpen azzal az egyetlen feladattal, hogy teremtsen nyugalmat a lázas egyetemi ifjúság és az elégedetlenkedő rektorok körében. Ezt a feladatát az új államtitkár elvégezte. Csakhogy ennek ára volt: a kedélyeket azzal tudta lecsillapítani, hogy a felsőoktatás meghatározó szereplőivel közösen készítette el az ágazat következő éveit meghatározó stratégiát. Ami – és itt jön a történetben a csavar – tartalmilag teljesen ellentétes az önfenntartó felsőoktatásról szóló miniszterelnöki elképzeléssel vagy az iparkamara elnökének értelmiségellenes nézeteivel.

Eddig Klinghammer volt a probléma megoldása, mostanra viszont ő lett a probléma azok számára, akik hetek óta blokkolják a kormányzatban a stratégiából következő törvénymódosító csomag kormány elé kerülését. Az iparkamara elnöke szavazatával is nyomatékosította, ő nem támogat olyan stratégiát, amely abból indul ki, hogy a felsőoktatás mégiscsak értéket állít elő, és a diplomások sem feltétlenül ingyenélők.

Kormánykörökből az is kiszivárgott, hogy a miniszterelnök a választásokig nem szeretne hozzányúlni a felsőoktatási törvényhez. Többen ezt a tartózkodást azzal magyarázzák, hogy a törvény újratárgyalása túl sok vitát nyitna meg, a szükségszerű konfliktusok éppen a kampányban zavarnák meg a sikerekről szóló üzeneteket. Talán ennek is van szerepe, de a konfliktusok vállalása annyira azért nem szokta nyomasztani a miniszterelnököt.

Más okok lehetnek a háttérben. Például az, hogy még nem foglaltak el minden egyetemet. Márpedig a Klinghammer-féle megbékélési terv része az a javaslat is, hogy az egyetemek újra maguk dönthetnek a rektorokról. Azaz visszakapják az autonómiájukat. A rektorválasztás jogát az Orbán–Hoffmann-féle felsőoktatási törvény vette el az egyetemektől. Ezzel felszámolták az egyetemi autonómiát, hiszen ha egy szervezet nem maga választja meg a vezetőjét, akkor nem autonóm.

Először a Debreceni Egyetem esetében söpörte le a szenátusi többség akaratát Balog miniszter. Aztán jöttek sorra az intézmények, Kecskemét, Miskolc, Gödöllő, ahol szintén saját hatáskörben nevezett ki rektort a miniszter.

A rektorok megválasztásának joga a diáktüntetések egyik fontos követelése volt. Klinghammer, aki komolyan vette a küldetését, erre a kinevezését követően ígéretet is tett. Mivel nemcsak a küldetését, hanem az ígéretét is komolyan vette, azóta elkészítette a törvénymódosítás szövegét is, amely szintén része a blokkolt csomagnak. Jövőre három nagy egyetemen is esedékes lesz a rektorválasztás: az ELTE-n, Szegeden és Pécsen. Miért mondana le róluk a kormány, hogy ha úgyis nyugalom van?