Kétségbeesésem határtalan, valami baj van a lányommal. Már hétéves, és még mindig legelésző tehénkéket, repdeső madarakat, virágokat, és egymásra kedélyesen mosolygó embereket rajzol. Mi lesz így vele tavaszra? Bízzunk abban, hogy addigra talán már nyolcéves lesz és megjön az esze? Hogy végre felfogja, hogy nem lehet mindig e mögé az opportunista pacifizmus mögé bujkálni? Valahogy rá kellene vennem, hogy találja meg magának a megfelelő ellenséget és a hozzá tartozó hazafias kifejezésmódot, képi megjelenítés segítségével. De mi legyen az? Megkérdeztem tőle, de annyira le van maradva, hogy semmi nem jutott eszébe. Pedig ha érvényesülni akar, és ötöst akar kapni, akkor valahogyan, valakit kardélre kellene hánynia, a legelésző lovacskákat lovasrohamra kellene buzdítania, vagy legalább az osztálytársai közül kellene választania valakit, aki ellen agresszívan fel tudna lépni.

De képtelen vagyok belőle egy kis militáns lendületet kipréselni (egri nő sem akar lenni, ami már ténylegesen felfoghatatlan). Lehet, hogy ordítanom kellene vele, vagy leültetni a híradó elé, így talán megérti, hogy azért nem olyan nehéz ellenségeket találni: mindjárt ott vannak a bűnöző szegények, vagy a körülöttünk lévő országok lakói, akik Trianont ünneplik, vagy mégis a legjobb lenne, ha valóságos szabadságharcról szólna a kép, és lángba boríttatnám vele az Európai Parlament épületét? Kérem, segítsen, mert annyira kétségbeejtő a helyzet, hogy a gyereket már hittanra sem járatom, nehogy szégyenszemre kenyérdarabkákkal dobálódzó figurákat fössön a képre.

Az aggódó apukák nevében:

Mester Iván
főaggódó

Ui.: Ráadásul a gyerek sváb nemzetiségi oskolába jár, ahol félő, hogy az én csatámat, véletlenül én harcomra fordítják.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.