Jelképpé vált a pesti CET, még ha Bálna lett is belőle. A lepusztult Közraktárak felhasználásával létrejött nagy állat évtizedekre meghatározója lesz a Duna-parti panorámának, és a gyerekeink és unokáink már nem emlékeznek majd arra, milyen állatorvosi cet – illetve bálna – volt is az építése idején. Mi se nagyon ismerjük már Budapest meghatározó építményeinek készültükkori rémtörténeteit.

A história szépen indult, hiszen egy elhanyagolt, de sokkal jobb sorsra érdemes területnek szántak merész tervekkel új funkciót. Ami onnantól történt, az viszont már építési és pénzügyi vesszőfutás lett. Hasonlóra elég példa akad határon innen és túl. Tudnak ilyet akár a németek is, mi viszont legalább nem lepődünk meg, mert felénk nem ritka, ha egy nagy közberuházás botrányok közepette valósul meg.

Mint például a Zeneakadémia, amelynek a megnyitójára az épület és a zene lehetett a főszereplő, nem kellett átépíteni a tetőt, nem a pénzüket követelő vállalkozók kontráztak a bejárat előtt, és nem folytak milliárdos perek a háttérben.

És mielőtt még levonnánk a tanulságot az elmúlt nyócév és a Fidesz-éra különbségéből, eszünkbe juthat a debreceni villamosberuházás is, amelyet éppen most támogatott meg milliárdokkal a kormány, hogy sikerüljön végre befejezni valahogy. Nem mindegy ugyan, hogy a CET-tel Demszky hagyott egy csődhalmazt Tarlósra, vagy utóbbi bénázott eddig a megnyitással, de elég sok pénzt elnyelt már a Bálna gyomra ahhoz, hogy végre legalább bebocsátást kapjunk.

Akkor is, ha éppen csaknem üres.