Kezdjük az óraszámok emelésével. A heti 26 óra napi 5-6 tanóra majd egyfolytában történő megtartását jelenti, ami – aki próbálta, tudja – olyan fizikai megterhelést, akkora energiaösszpontosítást követel (ami persze örömöt, jó esetben sikerélményt is hoz), hogy a vele járó fáradtságot a rutin csak ritkán enyhíti. A 32 órás iskolai benntartózkodás ezt toldja meg még jó néhány órával. Ha délután 4 óra körül végez a tanár, ezután következik a felkészülés a másnapi munkára, amire a jelen körülmények között csak otthon van lehetősége.

Na már most: a heti kötelező munkaidő úgymond 40 óra, amiből32 afenti módon már eltelt, maradna tehát a felkészülésre heti 8, azaz nyolc óra: heti 22-26 tanórával számolva egy-egy órára kb. 15-20 perc! Ennyi idő alatt kellene pl. a magyartanárnak újraolvasni vagy legalább átlapozni másnapra a Hamletet, a Vörös és feketét, Az ember tragédiáját vagy az Iskola a határont, átgondolni az óratervet, elkészíteni a közös vagy a csoportmunkához a feladatokat. Végiggondolta ezt odafent valaki?! És akkor még a dolgozatjavításról, a házi feladatok átnézéséről szó sem esett. Ehhez az irdatlan többletmunkához adták azt a bizonyos béremelést (anynyit, amennyit)! És ami az értelmiségi lét nélkülözhetetlen velejárója lenne, az önművelés, a feltöltődést jelentő színházlátogatás, zenehallgatás… Mikor? Miből? S mindehhez az évtizedek óta ezt a munkát végző pedagógus szégyenletes besorolása a Tanár 1 kategóriába, a pálya csúcsán lévők visszalökése a startvonalra…?! Ez abszurdum.

Márton János
ny. vezetőtanár

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.