Nyilván arról van szó, gondoltuk először, hogy mivel a gyógypedagógusok pedagógusok, ám közük van a gyógyításhoz is, figyelmetlenségből mindkét minőségükben fizetésemelést kaptak, elvégre alig két hónapja a nemzeti tanévnyitón a miniszterelnök maga jelentette be, hogy a magyar kormány az egyre jobban teljesítésből kifolyólag „először az egészségügyi dolgozók és most a pedagógusok bérét emelte meg”.

A nagyjából hatvanezer forintnyi fizetéstöbbletet azonban nem ezért vonják most vissza. De nem is fegyelmi okokból, mondjuk azért, mert a tanárok késve érkeztek vissza a tanévkezdésre Bahama-szigeteki nyaralásukból, hanem, mert az átszervezések folytán a gyógypedagógusokat a tudtukon kívül új munkáltatóhoz sorolták be, ám az alapító okiratot véletlenül elrontották, így a gyógypedagógus most se nem gyógy, se nem pedagógus, tehát az ígéretek ellenére sem kap semmit, akárha nem is létezne.

Vagy valami ilyesmi; mindenesetre lapzártáig még nem született értelmes magyarázat Hoffmann Rózsa titkárságán. Az államtitkár asszonyt azért említjük, mert erkölcsi kötelességünknek tartjuk, hogy a közoktatás történéseit történelmi összefüggésrendszerbe helyezzük.

Ha azt vesszük, hogy például idén augusztus 28-án az államtitkár asszony kinevezte a sashalmi centenáriumi iskola igazgatójának Kaszás Zoltánt, majd két nap múlva ugyanazzal az erővel le is váltotta, a tankerületben pedig egyszerre adták át ünnepélyesen a két papírt az érdekeltnek, akkor látjuk, hogy itt, túl az idősíkok forradalmi felhasználásán, csakugyan új életpályamodellről van szó.

Eleddig egy kinevezett iskolaigazgató úgy élt, hogy a kinevezéséről szóló pecsétes papír birtokában hazament, és elkezdett előre tervezni, sokszor akár egy hétre is, azt gondolván, ennyi ideig talán még nem váltják le, a kinevezést tehát készpénznek vette. A fizetés kicsit más. Mint tudjuk, a fizetés kizárólag akkor válik értelmezhetővé a magyar munkavállaló fejében, ha már a kezében van, kivette az ATM-ből, és elszaladt vele.

Ezután viszont a magyar munkavállaló akkor se tekintheti a fizetést a sajátjának, ha az már a zsebében van, tudniillik szervezési véletlenekből kifolyólag bármikor visszakérhetik tőle, akkor is, ha az a legfelsőbb szintű ígéret szerint jár neki, s még azzal se megy semmire, ha az automatából kivett pénzt azonnal lenyeli, mondván, amit megeszek, azt már nem vehetik el tőlem, tudniillik, ha nem fizeti vissza, akkor levonják a következő fizetéséből.

Nyilvánvaló, hogy akinél elszakad a cérna, és a rá kirótt véletlenszerűséget nem viseli birkatürelemmel, az nem alkalmas pedagógusnak, hiszen a tanulóifjúság nevelése még több türelmet és béketűrést feltételez. Mondhatnánk úgy is, hogy Hoffmann Rózsa államtitkár asszony valójában igen előrehaladott emberkísérleteket végez iskolaigazgatókra, tanárokra, diákokra és szülőkre kiterjesztve, mégpedig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szíves közreműködésével, mely céget a neten legújabban már nem is kuplerájként, hanem emberlaborként emlegetik a rebellis hozzászólók.

Szerencsére az állam ez esetben is segítő kezet nyújt. Úgy néz ki (ám ez még nem hivatalos), hogy azok a gyógypedagógusok, akik nem tudják hirtelen egy összegben visszajuttatni az ötven-hatvanezres fizetéstöbbletet, indokolt esetben részletfizetési kedvezményt kaphatnak, persze csak, ha megfelelően viselkednek.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa