Izgi lenne látni, milyen stílusban írna Lovas István Kumin Ferencről, ha egyszer elemezné a hazánk külső imázsáért felelős államtitkár tevékenységét. A Magyar Nemzet örökös elszabadult hajóágyúja és brüsszeli tudósítója a minap keresetlen angolsággal fordult Budapesten dolgozó külföldi kollégáihoz, akik szerinte nem arról írnak, amiről kéne. Kritizálják a kormányt, sőt – kimondani is szörnyű! – a Jobbikkal való összejátszással vádolják, antiszemitizmusról fecsegnek, ahelyett, hogy a lényegről, a Magyarországon zajló legfontosabb dologról, az ellenzék ballépéseiről tájékoztatnák a nagyvilágot.

Ha a nyílt levele alapján immár a politikai és szakmai téboly szélére jutott Lovas kezébe veszi a New York Times október 25-i számát, ott találja benne az államtitkár Antiszemitizmus Magyarországon címmel publikált olvasói levelét. Nem lennénk Kumin helyében.

Már csak azért sem, mert pár napon belül kétszer ártott a kormányzat amúgy is bajban lévő imázsának. A svéd közszolgálati televízió egyik műsora kapcsán – miközben az Orbán-kormány nagykövete a tévé vezetésének telefonálgatott – Heller Ágnest próbálta meg kioktatni, amire a ma is fiatalos gondolkodású filozófusnőtől akkorát kapott, hogy a fal adta a másikat: „Vagy 40 évvel ezelőtt vontak felelősségre azért, mert burzsoá sajtónak, méghozzá ellenforradalmárokkal együtt adtam nyilatkozatot. Az óra körben jár”. Az államtitkár sírva menekült nagyapja emléke mögé, aki, mint viszonválaszában írta, a kommunistáktól elszenvedett üldöztetésbe halt bele. Heller bezzeg nem halt bele, biztosan nem üldözték eléggé.

És ott van még a New York Times első oldalas cikke Fischer Ivánnak a tiszaeszlári vérvádról írt operájáról, meg Kumin ügyetlen reagálása, amellyel újra sikerült összeterelnie a Magyarország és az antiszemitizmus szavakat.

Az államtitkár, néhány nagykövettel egyetemben, mintha direkt azért kapná a fizetését, hogy ártson a hatalomnak. Érthetetlen, de azt hiszik – mellesleg Lovashoz meg persze Bayer Zsolthoz hasonlóan –, hogy a tehetetlen düh állandó kimutatása, a folyamatos vicsorgás változtatja meg bárkinek a véleményét. Netán az, ha, mint az osztrák külpolitikai újságírás doyenjét, Paul Lendvait is, feljelentik a főnökeinél. Tényleg előfordulhat, hogy Kumin tanítsa morálra Hellert, Lovas meg újságírásra a külföldi szerkesztőket, tudósítókat? Aligha, hiszen ahhoz egyiknek az erkölcsről, a másiknak az újságírásról kéne hogy legyen valami fogalma. Ha bármelyiküknek legalább a tisztességről volna, meg sem próbálkoznának ilyesmivel. Keménykednek, mert valaki odafent ezt várja el. Közben nevetségessé teszik magukat és ügyüket.

A sok sebből vérző magyar ellenzék pont onnan kap támogatást, ahonnan a legkevésbé várhatta. Elég rámutatnia Kuminra, Lovasra meg követőikre, és a világon mindenki érti, merre tart Magyarország. De mitől ilyen kétségbeesettek ezek az urak? Mitől rettegnek? Hiszen még az sem biztos, hogy a jobboldal elveszíti a választásokat.