Önbevallásos értékelés alapján ez a kormány nem szokott hibázni, így tehát azt kell feltételeznünk, hogy az ország összes pénztárgépének cseréje és adóhatósághoz való bekötése során a cél a lehető legnagyobb káosz elérése, a kereskedők átverése és bizonytalanságban tartása, valamint a bevételek baráti kézbe terelése volt. 

A feladat megvalósítása csillagos ötösre sikerült. Ha azonban esetleg mégsem ez a cél vezérelte a kormányt, akkor a miniszterelnöknek sürgősen vizsgálatot kellene elrendelnie, mert őt itt alaposan átverték, és már a most nyilvánvaló tények alapján is meg kellene válni néhány állami vezetőtől.

Több mint egy éve tette aktuális csomagjának részévé Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter a pénztárgépek online bekötését a NAV-hoz, és ettől a Brüsszelt kábítani hivatott anyagában százmilliárdos költségvetési bevételnövekedést remélt már 2014 elejétől. Aki akkor azt merészelte mondani, hogy ez megvalósíthatatlan, az vagy brüsszeli gyarmatosítónak, vagy idegenszívű ellendrukkernek minősült. A tervből természetesen nem lett semmi, időközben Matolcsy áttette székhelyét néhány házzal odébb, Varga Mihályra pedig rádőlt a csontváz a szekrényből. Ezt nem tudta úgy átküldeni a jegybankba az elődjének, mint a pénzügyi jogok biztosát. Rutinos takarító ugyan, de ezzel a csonthalommal nem tudott megbirkózni, sőt minél jobban söprögettek, annál nagyobb lett.

Az új gépek beszerzésére meghatározott, lehetetlen határidők helyett újabbakat szabtak, miközben lóhalálában igyekeztek forgalomba hozható pénztárgépeket verbuválni a piacra, akár állami támogatással is. Szerencsétlen kereskedők csak kapkodták a fejüket, a határidő betartása érdekében akár előleget is készek voltak fizetni, holott merőben szokatlan, hogy a pénztárgépek gyártását a vevővel finanszíroztassák meg. A jó döntéshez ráadásul azt is tudniuk kellene, hogy a zsíros koncért folyó háttérküzdelemben éppen ki kit lökött ki a ringből, melyik cimbora cége áll nyerésre.

Hüledezve próbálták meg értelmezni a minisztérium és az adóhatóság eltérő elvárásait, így aztán az sem csoda, hogy azt gondolták: ha egy gépre egy állami hatóság kiadja a forgalmazási engedélyt, akkor azt nyugodtan megvehetik. Ahogy azt Móricka elképzeli! Van egy másik engedély, amelyet majdnem ugyanúgy hívnak – azt nem adják meg, majd visszavonják az előzőt is. Aki pedig az állami engedélyben bízva megrendelte a gépet, és – hogy ne büntesse meg az adóhatóság – kifizette az előleget is, az így járt. Vegyen másikat, és drukkoljon, hogy azt nem tiltják be ugyanazok, akik az előzőt is. A legszebb az lesz, amikor az összeset betiltják, a kereskedőket meg jól megbüntetik, mert nincs megrendelésük engedélyezett gépre. Hogy ez nem lehet? Dehogynem. Bármi, bármikor.

Csak azért nem az abszurd humor csúcsteljesítménye az, amit látunk, mert csöppet sem vicces. Több százezer emberrel szórakoznak egy éve, azóta csak a káosz teljesedett ki, és senki annyit sem mondott, hogy bocsánat. Valakinek végre kasszát kellene csinálnia ebben az ügyben.