Ez azt jelenti, hogy a takarékszövetkezetek kormányzati kényszer hatására bevásárolják magukat a Magyar Postába, mégpedig úgy, hogy az SZHISZ a kisebbségi tulajdon ellenértékét készpénzben fizeti meg a magyar államnak. A közlemény értelmében fontos társadalompolitikai célok érhetők el, ha a kisebbségi részesedést a magyar állam közvetlenül az SZHISZ számára, és közvetve a szövetkezeti hitelintézetek számára értékesíti. A takarékszövetkezeti integráció megerősítése kapcsán az eddig végrehajtott lépéseken túl szükségesnek látja a kormány, hogy a Magyar Posta és az új takarékszövetkezeti integráció között szorosabbra fűzzék, és tartóssá tegyék az együttműködést, és ebbe bevonják az SZHISZ-t is. Ennek a szorosabb együttműködésnek a kétoldalú megállapodásokon túlmenően a kölcsönös tulajdonosi kapcsolat lehet a biztosítéka. Az, hogy nemcsak a Magyar Posta tulajdonol részesedést a szövetkezeti hitelintézetek központi bankjában, hanem a takarékszövetkezeti irányítás és szabályozás központja, az állami többségi ellenőrzés alatt álló SZHISZ is tulajdont szerez a Magyar Postában.

A fenti „kincstári” szöveggel magyarázza a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a kényszerbevásárlást. Bennem azért ébredtek kétségek.

Jó lenne tudni, hogy miféle társadalmi, takarékszövetkezeti érdek fűződik ahhoz, hogy – ma még ismeretlen árfolyamon – a szövetkezetek indirekt módon kisebbségi tulajdoni hányadot szerezzenek egy monopolhelyzetben levő, többmilliárdos veszteséget cipelő állami nagyvállalatban. Az ügyek menetébe nem volt és nem is lesz a szövetkezeteknek beleszólásuk, hiszen a szintén állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnöke által irányított SZHISZ szófogadó kisebbségi tulajdonosként fog bólogatni minden stratégiai döntésnél. Miféle együttműködés az, ahol a vidéki pénzintézeti rendszer alappilléreit (a takarékszövetkezeteket) jogfosztott kényszervásárló szerepre kényszerítik?

Mi indokolhatja, hogy a gigantikus méretű, lassú és eredménytelen Magyar „Királyi” Postát összeházasítják a százezernyi magántulajdonos kezében lévő, vonzáskörzetükben mozgékony és az üzleti szférában működő takarékszövetkezetekkel? A most kialakuló szisztémában biztosan nem lesz dinamikus a fejlődés, hiszen a többségi tulajdonban lévő, örökké álmos és lusta „nagy testvért” (a postát) soha nem fogja tudni aktivitásra bírni a maximum 25%-os kisebbségi szövetkezeti résztulajdonos („kistestvér), viszont a Magyar Posta majd elfojthat és lelassíthat minden épkézláb helyi szövetkezeti kezdeményezést.

A takarékszövetkezeti rendszer mintegy ezer településen működtet fiókot, a Magyar Posta hozzávetőlegesen kétezer településen üzemeltet hivatalt. Odáig értem, hogy kisfalvakban nem érdemes az alapegységek párhuzamosságát fenntartani; és azt is elfogadom, hogy míg a takarékszövetkezeti egységek a jövőben alapvető postai szolgáltatásokat végezhetnek, addig a postahivatalok is forgalmazhatnak szövetkezeti hitelintézeti termékeket. Ez rendben van. De azt magyarázza meg valaki, hogy ezt miért nem lehet önként és üzleti alapon végezni, stratégiai együttműködés keretében összehangolni, és miért kell a kényszerházasságot kereszttulajdonlással megerősíteni?! Korábbról tudjuk, hogy a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank áron aluli részvényvásárlással – törvénnyel szentesített erőszakkal – már többségi tulajdont szerzett a Magyar Takarékszövetkezeti Bankban, és beültette saját embereit a pénzintézet igazgatóságába és felügyelő bizottságába. Az államosítás tehát korábban (a nyáron) megtörtént. Az álságos és további béklyót jelentő kereszttulajdonlás kialakítása szinte felbonthatatlanná teszi ezt a frissen kötött, de már boldogtalan kényszerházasságot.

Próbáljuk együtt kitalálni, hogy miért van a mostani lépésre szükség, miért kell – ha közvetve is – a takarékszövetkezeteknek résztulajdont szerezni egy lomha és veszteséges állami vállalatban.

Egy irányító központhoz kerül háromezer posta- és pénzintézeti fiók, így az állam viszonylag kis befektetéssel rendkívül értékes és hatalmas hálózatot szerez, amit kénye-kedve szerint közvetlenül mozgathat, alakíthat. A bevásárlással a szövetkezetek korlátozott önállósága teljesen megszűnik, a rendszerben az MFB és a posta diktál. Háromezer fiók, háromezer értékesítési pont. Emlékeztetőül: a hazánkban működő legnagyobb kereskedelmi bank körülbelül 400 egységet üzemeltet Magyarországon, tehát az erőszakkal most kialakításra kerülő „postatakarék” hálózat mennyiségi fölénye egyértelmű lesz. Nem leszek meglepve akkor sem, ha néhány hónap múlva – természetesen önként és dalolva – valamennyi állami és önkormányzati vállalat, intézmény (iskola, óvoda, kórház, színház, hivatal stb.) ezt a pénzintézeti konglomerátumot választja számlavezető bankjának, és teljesen véletlenül a közalkalmazotti és köztisztviselői státuszban levő munkavállalók százezres nagyságrendben jelennek meg lakossági-folyószámlanyitási igényükkel. Ez már zsíros falat, biztos, hogy vonzó a központi kasszát kezelő állam számára. Az általa finanszírozott közintézmények és az ott dolgozó alkalmazottak banki kapcsolatai közvetlenül állami gondozásba kerülnek. Nagy üzlet, nagy befolyás, erős kontroll.

Az orvosi rendelő, a trafik és a kocsma igazi közösségi tér, csakúgy, mint az államilag besorozott háromezer pénzintézeti egység mindegyike. Pénzügyi szolgáltatásra vágyó emberek jönnek mennek, hitelt kérnek vagy pénzt helyeznek el. Közben különféle újságokat, hirdetményeket, szóróanyagokat olvasnak, tévéképernyőkön hirdetéseket láthatnak, és természetesen beszélnek, beszélgetnek. Az uniformizált postahivatalokban és szövetkezeti fiókokban tapasztalt állampolgári megnyilvánulások gyűjtése, regisztrálása és elemzése nemcsak pénzügyi döntések megalapozottságát szolgálhatja, hanem más célokat is.

És talán a legfontosabb és legvalószínűbb magyarázat a kereszttulajdonlás erőltetésére: előbb-utóbb a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága meghozza döntését az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség indítványáról, amely a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról nyáron elfogadott törvény több szakaszának megsemmisítését kezdeményezi. Számos jogi szaktekintéllyel való konzultáció után bizakodva írhatom: jó esély van az alkotmánybírósági indítványunk kedvező elbírálására, vagyis a szövetkezetek számára elfogadhatatlan és megalázó törvényhelyek megsemmisítésére. Ha ez bejön, akkor a kormány szándéka szerint megvalósított kereszttulajdonlási konstrukció jelentősen nehezítheti a teljes körű reparálást, azaz az eredeti állapot visszaállítását.

Itt tartunk most. A takarékszövetkezeti szektor villámgyors állami megszállása napjainkban egyre inkább kiteljesedik, s úgy tűnik, hogy a szövetkezetek foglyul ejtése és gúzsba kötése pillanatnyilag meggátolhatatlan. Viszont a múltból tudjuk, hogy minden lerohanás és okkupáció szükségszerű következménye a megtámadott területek lakosságának csendes és tartós ellenállása, a megszállókkal való együttműködés fokozatának minimumszinten tartása. Ne feledjék: 150 év alatt sem váltunk törökké!

* A szerző főtitkár, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.