Horniák Balázs: Mázlista rokonok

Nehéz nem összefüggést látni abban, hogy a kormány egy évvel ezelőtt egyik napról a másikra felszámolta a kaszinókon kívüli nyerőgép-üzemeltetést, most meg két fideszes képviselő úgy módosítaná a szerencsejáték-törvényt, hogy a szakminiszter akár pályáztatás nélkül is adhasson ki koncessziót kaszinó nyitásához. A termőföldek és a dohánykereskedelem után így a kabinet újraoszthatja az évi több tízmilliárd forintos piacot jelentő szerencsejáték-ipart is.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár 2012. október elsején a csak emiatt reggelre összehívott rendkívüli kormányülést követő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kabinet a pénznyerő automaták üzemeltetésére vonatkozó szabályok megváltoztatására tesz javaslatot. A parlamentben másnap már meg is szavazott törvénymódosítás miatt nyerőgépet azóta kizárólag kaszinóban lehet működtetni, a játéktermekre, elektronikus kaszinókra lakat került, az automaták eltűntek a kocsmákból és a szórakozóhelyekről.

A döntést Lázár János a nyerőgépek káros társadalmi hatásával (a szegények ne a gépekbe dobálják be a pénzüket) és azzal indokolta, hogy az automatákat üzemeltető csoportok egyes tagjai „súlyos nemzetbiztonsági veszélyt” jelentenek. „A mi politikai családunk crédójával önmagában ellentétes a szerencsejáték, így további szigorítást tart szükségesnek a kormány” – fogalmazott az államtitkár. Mindezt pár nappal később azzal egészítette ki, hogy a nyerőgépek tényleges forgalma jóval nagyobb a bevallottnál (2011-ben 81 milliárd volt a nyeremények kifizetése utáni tiszta játékbevétel). Lázár János szerint bizonyos érdekcsoportok 200-400 milliárd forint közötti összeget tüntetnek el az állam elől.

A Fidesz politikai hitvallása és vele a kormány véleménye a szerencsejátékokról azóta 180 fokos fordulatot vett. Miközben a „súlyos nemzetbiztonsági veszély” miatt nemhogy nyomozás, de még belső vizsgálat sem indult egy minisztériumnál vagy kormányzati szervnél sem, a Nemzetgazdasági Minisztérium hónapok óta egy tucatnyi elemből álló vidéki kaszinólánc létrehozásán dolgozik, Ékes József és Puskás Imre pedig most szabad kezet adna a területgazda miniszternek a leendő üzemeltetők kiválasztásához.

Bár az Orbán-kabinet a posztkádári életérzés megteremtésével igyekszik szavazatait maximálni a közelgő választásokon, a kormányoldal a maga részéről inkább a Móricz Zsigmond Rokonok című regényéből ismert miliőt érzi a magáénak. A családtagok, barátok, üzlet- és kollégiumi szobatársak földet, vállalkozást, olykor – nemzetbiztonsági okokra hivatkozva – közbeszerzés nélküli állami megrendeléseket kapnak. Egyvalami azonban még nagyon hiányzik a sorból: a bordélyházak. Esténként az urak együtt átkocsikáznának a kaszinóból a kuplerájba, miközben azt éneklik, hogy megjöttek a fehérvári huszárok. Szerintem érdemes lenne elgondolkodni ennek a piacnak az újraosztásán is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.