Lecsap a fideszes csatabárd

A Debreceni Törvényszék bűncselekmény hiányában tegnap első fokon, nem jogerősen felmentette a hűtlen kezeléssel megvádolt Gál Istvánt, Balmazújváros volt SZDSZ-es polgármesterét. Azzal gyanúsították, hogy egy 3,5 milliárdos beruházás során törvénytelenül rendelkezett csaknem 70 millió forinttal. Tegnap a bíróság oly aprólékossággal szedte ízekre a vádiratot, hogy az ügyészek az ítélet indoklását leszegett fejjel, vörösödő arccal, összeszorított szájjal hallgatták végig. Milyen furcsa, hogy a felmentő ítélet ennyire meglepte őket, hiszen tudniuk kellett volna, hogy Orbán Viktor rendszerében a jog már nem kollektív pajzs, hanem személyre szabott csatabárd.

Igaz, a felmentő ítélet néhány embert biztosan nem lepett meg. Nem lepte meg Gált, aki tudta, hogy ő és megvádolt társai nem követtek el bűncselekményt. S nem lepte meg Tiba Istvánt sem, Balmazújváros jelenlegi fideszes polgármesterét, aki annak idején a Gál elleni támadást egy feljelentéssel elindította. A fideszes politikus alighanem arra játszott, hogy a Gál regnálása alatt lebonyolított nagyberuházás aktái közt turkálva egy megfelelően elszánt ügyész csak előkapar majd valami terhelőt.

Nos: úgy néz ki, hogy nem sikerült előkaparni semmit.

Ennek ellenére a csatát mégsem Gál István nyerte meg, hanem a Fidesz. A szimpla politikai karaktergyilkosság áldozatává lett liberális politikusnak ugyanis a nyomozás miatt derékba tört a pályája, és már el is költözött Németországba, hátha ott jobban boldogul. Célba ért tehát a Fidesz üzenete: ha nem vagy közénk való, akkor nincs ezen a földön semmi keresnivalód.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.