Beismerő vallomás

A Magyar Honvédség a kormány mostohagyermeke. Az Orbán-kormány elhibázott politikája miatt a honvédség költségvetése is drasztikusan csökkent. Ez óriási kártétel a személyi állomány, a haditechnikai eszközök és a működési lehetőségek szempontjából. Az elmúlt 3 évben arányaiban a honvédség szenvedte el a legsúlyosabb mértékű megszorítást. A védelmi költségvetés soha nem volt olyan alacsony szinten, mint az Orbán-kormány jelenlegi kormányzása alatt. Évek óta nem éri el a GDP 1%-át sem! Viszont a kormány hangzatos szólamokkal próbálja elfedni elhibázott politikájának kártékony hatását.

A 2012-es év költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat ugyanakkor nem más, mint a kormány hibás honvédelmi politikáját leleplező beismerő vallomás.

A Honvédelmi Minisztérium 2012-ben óriási mértékű, 44 milliárd forintos vagyonvesztést szenvedett el. A „0”-ra leírt eszközök aránya közel 21%-os, ami a feladatvégzéshez szükséges eszközök elöregedését jelzi!

Mindemellett a minisztérium számos nyilatkozatában éppen az inkurrens eszközök értékesítését jelöli meg a szükséges fejlesztések lehetséges forrásaként, ehhez képest ezek értékesítéséből csekély bevétele származott csak a tárcának.

A 2012-es év összegzéséről szóló dokumentumban a kormány prioritásként a haderő működőképességének fenntartását jelölte meg. Ezt azonban csak drákói szigorúságú megszorító intézkedésekkel – és így is csak minimális szinten – tudta teljesíteni.

Ilyen megszorító intézkedés volt a létszámstop ismételt elrendelése, melynek következtében több mint 1000 fővel csökkent a honvédség katonaállománya, ezen belül pedig a legnagyobb mértékben a szerződéses katonák száma.

A kormány politikáját szemlélteti az is, hogy további zárolásokat hajtottak végre, így többek között a lakástámogatási előirányzatokat is megnyirbálták 200 millió forinttal. Összefoglalva, az Orbán-kormány honvédelmi politikája kudarcot vallott. A drámai mértékű forráskivonás következtében a Magyar Honvédség ma mind felszereltségét, mind hadrafoghatóságát tekintve sokkal rosszabb állapotban van, mint 2010-ben volt. Az, hogy a honvédség a mai napig működőképes, csak a katonák és a honvédségi dolgozók elhivatott munkájának köszönhető. Ők azok, akik kiváló minőségben látják el feladatukat annak ellenére, hogy a kormány évekre befagyasztotta az illetményalapot, a honvédek jogállásáról szóló törvényben is növeli kötelezettségeiket úgy, hogy ezekért semmilyen ellentételezést nem ad.

Az MSZP számára a legfontosabb prioritás a honvédség személyi állománya élet- és munkakörülményeinek javítása! Mi nem fogunk a honvédség legnagyobb értékét és erejét képező személyi állományon spórolni! Számunkra fontos, hogy katonáink áldozatvállalásukhoz méltó megbecsülésben részesüljenek!

A szerző az az MSZP elnökségi tagja

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.