Túl a Normafán…
Minden normális ember szereti a természetet, nem pusztítja a flórát és a faunát. Akik rendszeresen kirándulnak, sportolnak a hegyekben és a vizeken, azok a természeti környezet legjobb önkéntes őrei, fellépnek minden rongálás ellen, sajátjuk mellett még a mások által otthagyott szemetet is elviszik. Nem az a kívánatos, hogy minél többen tartozzanak ebbe a körbe, élvezzék a természet szépségeit és éljenek egészségesen?
Az elhízás sajnos már nálunk is népbetegség. A világ egyik vezető hetilapja, az Economist 2012. december 15-i számában 16 oldalas mellékletben foglalkozik ezzel. Az elhízás „növeli a cukorbaj, a szívbetegség, az agyvérzés és egyes rákbetegségek kockázatát”, írja. Az ülő életmód, a képernyő előtti nassolás, az édességek és az alkohol mértéktelen fogyasztása, nem utolsósorban pedig a rendszeres testmozgás, sportolás hiánya gyakran vezet korai halálhoz. Hogyan lehet megmenteni társadalmunkat ettől? A válasz egyszerű: gyógyszer, fogyókúra, reklámkampány helyett az egészség legjobb őrzője a sport, a rendszeres testedzés. Az iskolákban most bevezetett mindennapos testnevelés csak akkor érheti el a célját, ha a diákságot rászoktatja az öntevékeny sportolásra, ami azután felnőtt életének is a részévé válik.
Meggyőződésem, hogy a természetben űzhető sportok között is a legegészségesebb a sísport. Télen visz ki a szabadba, amikor a városban oly ritka a napfény, és a hegyek tiszta levegője különösen értékes. Az intenzív mozgás testet-lelket üdítő hatása ilyenkor felbecsülhetetlen előnyökkel jár. A sízés mindkét válfaja, az alpesi (a lesiklás) és az északi (a futóléccel a természetben történő föl-le vándorlás) tömény élményt, nagy élvezetet nyújt. Magyarországon a hegyeket általában három hónapon át borítja hó, tehát hosszabb a téli, mint a nyári üdülőszezon, ha pedig időnk és pénztárcánk engedi, a szomszédos országokban decembertől májusig hódolhatunk a sísportnak. Gyakori az ellenvetés, ez csak a gazdagok sportja. Valójában azonban a sífutás kifejezetten olcsó sport, a terepet ingyen adja a természet. Az alpesi sízés ugyan nem olcsó, de egy napi síbérlet ára nagyjából annyi, mint egyetlen vendéglői étkezésé.
Budapest értékei közé tartoznak a város határain belül található hegyek, a Normafa és környéke pedig magassága és északkeleti fekvése folytán 120 éve a sísport bázisa, itt rendezték az első hazai síversenyeket is. Miért nem jó úgy, ahogy van, mondogatják azok, akik nem sportolnak, és nem tudják, mi történt a „Normával” az utóbbi években. A Kis- és a Nagy-Norma, a Sigray- és a két Egyetemi-lejtő, valamint a Harangvölgy nem erdő, hanem rét, fák csak a jó száz éve használt sípályák szélén találhatók. Nemhogy több hektár erdőt nem akar senki kivágni, de fákat is alig, csak az elhanyagolt pályákon terjedő bokrokat kell visszanyesni. (Az Egyetemiről a Harangvölgybe vezető „csőn” én még síversenyeket láttam, mára teljesen elbokrosodott.) A növényzetet tehát nincs miért félteni. Hernyókat, lepkéket, denevéreket? Télen a természet „alszik,” a talajt hótakaró borítja, és noha hatvan éve járok sízni a budai hegyekbe, denevért sem nappal, sem éjjel nem láttam. Mit akar vizsgálni a környezetvédelmi hatástanulmány? Talán a mesterséges hókészítés hatását? Nem látok semmiféle elfogadható indokot, ami környezetvédelmi szempontból aggályos lenne. A Tátrától az Alpokon át a Pireneu sokig Európa értékes hegyvidékein nagy területeken épültek ki a hóágyús berendezések, amelyek – egyes hiedelmeket cáfolva – csak vizet és levegőt használnak. Olvastam, hogy a hóágyú elriasztja a madarakat. Csakhogy a berendezés nem ágyú, nem durrog, csak fújja a mesterséges havat, ami stabil, tömör hóréteggel borítja a pályákat, majd tavasszal elolvad, csökkentve a tűzveszélyt.
Vannak, akik a túl sok látogatótól, a tömegtől féltik a Normafát. Egyrészt én ma is vallom, hogy legfőbb érték az ember, tehát minél többen sportolnak, mennek ki a természetbe, annál jobb a társadalomnak. Másrészt egy havas téli hétvégén az autók megtöltik a Normafa felé vezető utakat, parkolóhelyet nem találnak, beállnak a fák közé, dugók alakulnak ki fölfelé, majd lefelé is, rontva a levegőt, csökkentve a szabadban töltött időt. A Normafa-terv egyik legfontosabb része a fogaskerekű meghosszabbítása a sípályákig. (Szerintem a Széll Kálmán térig erre nincs szükség, inkább menjen több villamos a János kórházig, lehetőleg a kéreg alatt. ) Nem lesz értelme autóval kínlódni, közösségi közlekedéssel juthat majd föl a jelenleginél sokkal több ember, a hegyen pedig minél több a sípálya, annál jobban oszlik el a tömeg. Minden pálya a Harangvölgyben fog végződni, onnan busszal is haza lehet menni. (Micsoda hiba volt a zugligeti villamos megszüntetése, milyen szép lenne odáig sível siklani le, ahogy ifjúkoromban ezt megtettük.) A zugligeti Fácánosnál kialakítandó autóparkolóból már sífelvonóval lehet majd följutni. A libegő pedig ugyancsak szállítani fogja a látogatókat, alatta a tervezett hegyi kerékpárpálya (meglévő, famentes útvonalon) télen a sízőké lesz.
Nem feledkezik meg a terv a sífutásról sem, amihez nem kell nehéz sícipő, carving síléc. Csak természetes hó, adva van a János-hegy felé és a le Budakeszire vezető turistaút, amin egy hernyótalpas jármű tömöríti majd a havat és fektet le rajta sínyomot. Ami a szánkázókat illeti, remélem, hogy minél többen térnek át a sízésre (vagy a hódeszkára). De aki nem, annak is lesz helye a budai hegyekben. Száz éven át íratlan szabály volt, hogy szánkózó nem ment a sípályákra, mára nincs, aki ezt betartassa, emiatt számos súlyos, sőt halálos baleset is történt. Máshol, nem az Anna-réten kell szánkóterepet kialakítani, erre vannak alkalmas helyszínek.
Harminc évvel ezelőtt a Normafa két pályáján működött egy húzós felvonó, és a pályák ki voltak világítva, esténként, munka után is sokan mentek föl egy kis téli mozgásra. Jelenlegi lakóhelyemen, Norvégia fővárosában a városközpontból autóval 25 perc alatt, de villamossal és busszal is gyorsan elérhető több száz kilométernyi előkészített és részben kivilágított síút, az 529 méter magas Tryvann tetejéről pedig több mint egy tucat lesiklópálya vezet le, a leghosszabb a 140 méteres magasságban található völgyállomáshoz. A síközpont naponta 12 órán át működik, reggel fél 10-től este fél 10-ig lehet használni a kivilágított, kitűnően karbantartott, mesterséges hóval alapozott pályákat. Másfél éve az egyik felvonón megismerkedtem az oslói Vinterpark síközpont működtetőjével. Elmondta, hogy természetvédelmi területen vagyunk, a „zöldek” kezdetben tiltakoztak a síterepek kiépítése ellen, de a parlamentben nem volt nehéz meggyőzni a képviselőket arról, hogy a sípálya és a mesterséges hó készítése semmiféle kárt nem okoz a természetnek, viszont elősegíti a társadalom edzettebbé és egészségesebbé válását.
Ha a Normafánál és Dobogókőn hóágyúk szórnák be a sípályákat, december elejétől március végéig lehetne sportolni és élvezni a szabad természetet, védve egészségünket. Norvégiában a helyi önkormányzatok mindenütt támogatják a sísport mindkét ágát, a túraútvonalak fenntartását és az alpesi központok fejlesztését. A síoktatást már az óvodában elkezdik, minden gyerek megtanul sízni.
Az oslói modell, egy főváros, ami a téli sportnak is az otthona, szinte egy az egyben átültethető Budapestre. A Normafa-terv alapján nem valami új jön létre, hanem egy történelmi sportterület nyeri vissza régi funkcióját, felhasználva a technikai fejlődés eredményeit. Már az első világháború előtt sokezres volt a sí sport magyar híveinek száma, az 1913-ban megalakult Magyar Sí Szövetséget 1914-ben éppen Oslóban, az akkori Krisztiániában vették föl a nemzetközi szövetség tagjai sorába. Jó lenne, ha minden hazai lakos egyetértene a normafai síélet feltámasztásával.
A szerző nagykövet, a Magyarországi Kárpát Egyesület tiszteletbeli elnöke
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
