Nincs rémisztőbb a kétely nélküli embernél. Aki soha nem bizonytalanodik el. Nem mardossák kínzó kérdések, legyen szó azeri baltás gyilkosról, rezsicsökkentésről, nyugdíjmegtakarítás-einstandolásról vagy éppen szociális lakópark építéséről. S minél magasabbról néz alá a tévedhetetlen, annál dermesztőbb a magabiztosság. Mert ott fenn még üresebb a világ.

Kevesen jutnak magasra, még kevesebben sütkérezhetnek a főnöki kegy melegében. Nem is felejtik, soha egy percre. Ujjfehéredésig kapaszkodnak. Gondosan forgatják a szót, hogy később így is lehessen magyarázni meg úgy is. Akkor is védhető legyen, ha a terv beválik, s akkor is, ha elbukik. Agyuk és szívük folytonos szorításban: csak magukra ne vonják a Vezér haragját. Mert akkor nincs zsíros állás, hasznos fülesek, jó kocsi, tengermelléki kiküldetés. S ezzel együtt tűnik el a plasztikázott feleség, a tandíjas iskola.

A zuhanás meghökkentően gyors. Láttak már belőle néhányat. S a megmaradáshoz nem is kell olyan sok. Néhány füllentés, néha ordas hazugság, de a legtöbbször nincs szükség többre a hallgatásnál. Befogni a szájat, amikor már nyílna, hogy nem lesz ez így jó! Talán hallgassuk meg az ellenérveket. Félrenézni, amikor a hülyeség árja végighömpölyög a főnöki tárgyalón. Hagyni, hogy más vigye el a balhét. Ha egyáltalán...

Elvégre Mohácsot is túléltük. Nem könnyen, de mégis. Meg mást is. Mi ez ahhoz képest. Semmi, de tényleg. Alig néhány milliárdért sívó homokra építeni egy szociális lakóparkot intézményektől, munkahelyektől, infrastruktúrától, valójában mindentől távol? Bagatell. Barkácsáruházas vaskandallókkal fűteni sokgyerekes családoknak szánt házakat? Gazdálkodóbőrbe bújtatni bukott devizahiteleseket, hogy ezer négyzetméteres telekből hozzák ki a betevőt? Valódi újrakezdést várni a gettóba szorítottaktól? Bődületes ostobaság. De volt már ilyen, meg lesz is.

S mégis. Ott a kínzó gondolat. (Persze csak itt lent, ahol a kétely luxusa elfogadott.) Talán jól is elsülhetett volna. Épülhetett volna egy társadalmi, gazdasági, szakmai szempontból is jövőt idéző, kísérleti megoldásokat is bevetni kész autonóm bérlakástelep, amely csak eleinte lógott volna Ócsa köldökzsinórján. Egy különleges „csoportos” újrakezdés-modell, amely valóban lehetőséget adott volna a betelepülőknek a korábbi hibás döntések felülírására. Ahol a remény családot fenntartó valósággá kérgesedhetett volna.

Lehetett volna ez is. Pénz, politikai szándék volt rá. A szakma odatette magát. Míg félre nem tolták. Mert a Vezér másról álmodott: piros tetős, fehér tornácos házakról, roskadozó gyümölcsfákról, pirospozsgás gyerekhadról. A helyi érdekeltségű nyúl helyett gólyáról a kéményen. S nem akadt egyetlen ember, aki szólt volna: megállj, ez butaság! Így már az elején, az ötletpályázat virágszirmos győztes tervén elbukott az egész. S innentől mellékes, hogy az ökofalutervet miként zúzták szét a különféle alkuk és érdekek. Több veszett a pénznél. A lehetőség...