A Székely Nemzeti Tanács százötvenezer embert vár a vasárnapi nagy menetelésre. A rendezvény célja kettős: kinyilvánítani az egységes és autonóm Székelyföld iránti igényt, és tiltakozni a Székelyföldet feldarabolni, a magyar többségű Hargita és Kovászna megyét egy román többségű közigazgatási régióban „feloldani” akaró román szándék ellen.

Az előzményekhez tartozik, hogy bár az elmúlt években valamelyest javult a közhangulat, a román politikum és média túlnyomó része számára változatlanul vörös posztó az autonómia, és ezt úgy fejezi ki, hogy Székelyföldnek a létezését is megkérdőjelezi. Nincs a bukaresti parlamentben egyetlen olyan párt sem, amelynek képviselői ne fűznék hozzá, valahányszor szóba kerül Székelyföld, hogy „az úgynevezett...” Fölemlegetik, hogy a népszámlálásokon mindössze pár százan vallják magukat székelynek, és közben elhallgatják, hogy az RMDSZ éveken át közelharcot vívott a statisztikai hivatallal azért, hogy a cenzus alkalmával magukat székelynek vallókat az adatösszesítéskor a magyarok közé sorolják, ne a más nemzetiségek kategóriába.

Tud-e ezen változtatni a székelyek mégoly nagy menetelése is? Igen, és nem igazán. Nem kizárt, hogy a nagy menetelés nyomán erősebb hangsúlyt kap a „magyar veszély”, ami ez idő szerint az egyedüli akadálya annak, hogy a kormány által tervezett közigazgatási régiók jövendő határai egybeessenek a történelmi-kulturális régiókkal. A hagyományaihoz ragaszkodó románok egy része ugyanezt szeretné, mégis nehezen elképzelhető, hogy ők a székelyek példáját követve tömegesen utcára vonuljanak. Az pedig teljesen kizárt, legalábbis egyelőre, hogy Székelyföld (vagy a Partium) különleges státust kapjon. Ha lesz autonómia, az valószínűleg –Traian Basescu államelnök szavaival élve – ugyanolyan mértékű lesz Székelyudvarhelyen, mint a dél-romániai Caracalon. Egyelőre a közigazgatási régiók kérdése, az alkotmánybíróság sorozatos döntései nyomán, 2015 előtt nem kerülhet napirendre. Magyarán sem a székely autonómiának, sem Székelyföld feldarabolásának nincs azonnali politikai aktualitása. Pedig az utóbbi a székely menetelés augusztusi meghirdetésekor még imminensnek tűnt.

De talán jó is, hogy a magyarok akkor vonulnak utcára, amikor a helyzet nem „éget”. Lehetőség nyílt ugyanis a nyugodt egyeztetésekre, amelyek eredményeként valamennyi romániai magyar szervezet és párt beállt a Székely Nemzeti Tanács mögé. Erre eddig nem volt példa. (Izsák Balázs elnöknek külön érdeme, hogy diszkréten elejét vette a menetelés feltételezett hatósági akadályoztatása miatt körvonalazódó sajtóbotránynak.) A székely zászló megvédésére összehívott, méreteiben sokkal kisebb márciusi tüntetéshez képest a nagy menetelés csendesebbnek, ugyanakkor méltóságteljesebbnek ígérkezik, ahogy az autonómia stratégiai céljához illik. Az erdélyi magyar közéletnek nagy szüksége is volt a higgadtságra. Reménykedjünk, hogy az kitart egy darabig!