– Joachim, elhúzódik a kabinetülés, kérlek, hozz káposztát a csülökhöz! – Angela Merkelnek nyilván nem a férjével folytatott privát beszélgetéseire voltak kíváncsiak az amerikaiak. Azok már érdekesebbek lehettek, amelyeket a német kancellár az európai bizottsági elnök Barrosóval vagy a francia államfővel bonyolított az USA és az Európai Unió tervezett szabad kereskedelmi övezetéről. 

A lehallgatás azonban Snowdennek hála lelepleződött, és tegnap Berlinben bekérették az amerikai nagykövetet. Ilyesmit lépett Franciaország, Brazília, Mexikó meg az Egyesült Államok többi szövetsége is. Mégse járja, hogy a minden tekintetben erősebb partner még becstelen eszközöket is felhasznál. (Persze ők is megteszik, csak kisebb a fülük, mert kevesebb a pénzük.)

A nagykövetek átveszik a diplomáciai dörgedelmeket, a brazil elnök későbbre halasztott egy washingtoni utat. Nagy ügy. Barack Obama éppen a republikánusokkal csatázott, úgy hiányzott neki a brazil elnök, mint hátára a púp. A külvilágnak nincs eszköze a minden információmorzsát felhabzsoló étvágy ellen: elképzelhetetlen, hogy az Európai Unió, Kína, Oroszország vagy bárki más olyan kommunikációs rendszert tudna kifejleszteni, amelynek feltörésére a „nagy testvér” ne lenne képes.

Egyszerű a válasz arra a kérdésre, hogy Amerika miért hallgatja le gyakorlatilag a világ összes telefonját, miért olvassa az e-maileket és követi a műholdas kommunikációt. Azért, mert megteheti. Van rá pénze, embere, technológiája. Tegyük a szívünkre a kezünket, a helyében mi is megtennénk. Hogy mást ne mondjunk, jó lenne tudni, hogy közbeszerzések idején Orbán utasítja Simicskát, vagy fordítva. De bulvárlapok hetekig élnének egy Pikali–Rékasi-telefonból is.

Amerikának van persze magyarázata: a 2001-es terrortámadások óta nemcsak az Egyesült Államok, de az egész világ szabadságát, demokráciáját, életmódját kell védeni. Akár a világ szabadsága, demokráciája, életmódja árán is. De nagyon naivnak kéne lennünk, hogy elhiggyük, 2001 előtt nem halásztak az adattengerben. A kérdésben teljes az egyetértés a politika két oldala között, együtt halásznak.

Miután nem lehet előre tudni, melyik telefonról, melyik számítógépről érkezik terrortámadás elhárítására alkalmas információ, ezért mindent figyelnek. A szűrőprogramok úgyis csak a gyanús eseteknél riasztják az elemzőket, no meg akkor, ha eleve hírszerzési prioritás valakinek a lehallgatása. Ez utóbbi szempontból viszont nehéz eldönteni, ki a fontosabb, az európai politikát jócskán meghatározó német kancellár, aki persze közeli barát és gyakori vacsorapartner, vagy a szomáliai Al Sabab terroszervezet középvezetői, akikre rakétás drónok vadásznak napi 24 órában.

Lehallgatnak, mert megtehetik, és a bőr sem sül le a képükről. Az érintett ország – a világon mindegyik – berzenkedik, a célszemélyek pedig átállnak a mechanikus írógép és küldöncök útján történő kommunikációra. Oszama bin Laden így húzta ki egy évtizedig.

Angela Merkel érkezik a Brüsszelhez közeli Meise-be az uniós csúcsot megelőző néppárti összejövetelre