Teszi mindezt színtiszta politikai alapon, minden szakmai szempontot háttérbe szorítva. Ennek a sajátságos „kultúrharcnak” van egy olyan terepe, amely eddig nem tűnt fel senkinek, hiszen olyan „finoman” és „láthatatlanul” érkezett meg hozzánk, mint a friss tavaszi szerelem: ez pedig az, ahogyan a politikusok elkezdték az egyetemi hallgatókat módszeres, rendszeres jelenlétükkel „orientálni”.

A szemlélő, ha manapság bemerészkedik szinte bármelyik vezető társadalomtudománnyal-joggal vagy rokon területtel foglalkozó egyetemre (l. például ELTE, NKE, részben Corvinus stb.), arra lehet figyelmes, hogy az egyetemi klubok, hök által szervezett rendezvények, tudományos diákkörök, vagy akárcsak kulturális összejövetelek gyakorlatilag szinte kivétel nélkül csak kormányzati – lehetőleg vezető – politikusokat hívnak meg. Ugyanilyen gyakori anomália a minisztériumok által folyamatosan erősített „kooperációk” hangsúlyozása is, melyre számtalan egyetemen van példa, és amelyet manapság egyre kívánatosabbnak tekintenek. Jelentősen nőtt aminisztériumok embereinek valamilyen formában a felsőoktatásba, illetve kutatóhelyek munkájába történő bevonása, amit kis mennyiségben még esetleg hasznosnak, ám nagyobb tömegben bármely demokráciában kimondottan károsnak tartanának. Mára már kormányzati személy ad elő a média szabadságáról, pedig ahhoz elég bekapcsolni a köztévé híradóját, hogy megállapítsuk, van-e médiaszabadság. A híradó olyan színvonalú, mintha egy Fidesz-irodából szerkesztenék a híreket, míg a kereskedelmi tévék félelmükben nem győzik az állatkerti híradásokat és az érdektelennél érdektelenebb bűnügyi híreket adni. Kormányzati politikus magyaráz az egyetemen a hallgatóknak a család fogalmának szűkítéséről. Kormányzati politikus magyarázza meg, hogy az alkotmányt miért kellett tizenkétszer és az alaptörvényt ötször módosítani a ciklusban. Sok Kövér László-, Áder János- és Gulyás Gergely-hasonmás magyarázza meg, miért van minden a legjobban úgy, ahogy van. És legvégül, ami számomra, aki európai jogot és nemzetközi gazdasági/magánjogot tanítok, különösen fájó: kormányzati politikus magyarázza, hogy az EU miért alkalmaz kettős mércét hazánkkal szemben.

A legutolsó alkalom, amikor Európától, az európai értékektől való eltávolodásunk felmerült, egy olyan rendezvény, amelyen a hallgatóknak elvileg meg kellett volna tanulniuk modellezni az EU működését. A rendezvény címe is azonnal sugallhat valamit. Európa: velünk vagy ellenünk? A tréningnap Erzsébetváros és dr. Surján László néppárti EP-alelnök támogatásával került megrendezésre 2013. október 5-én, ahol a kiírás szerint dr. Schöpflin György néppárti EP-képviselő Létezik-e kettősmérce az Európai Unióban Magyarországgal szemben? előadását követően válaszolt a hallgatók kérdéseire. [Magam nem vettem részt az eseményen, mert hasonló fejtágítókra (még) nem „szeretek” járni.] A rendezvényen gyakorlatilag a hazai jogi karok hallgatói vettek részt, és a fideszes képviselő mellett – egy kivétellel – az összes előadó minisztériumokból érkezett.

E rendezvény kapcsán is megállapítható: végtelenül veszélyes, ha a politikusokat odaengedjük a hallgatók közelébe, hogy „átmossák” az agyukat. Hihetetlenül nehéz helyzetben van az EU akkor, amikor Magyarországgal szemben fel akar lépni. Nyilvánvaló, hogy a demokratikus rendszer „puccsszerű” átalakításával, a demokratikus jogok átformálásával valamit kezdenie kellene. Ugyanakkor az elfogadott intézkedések egy része nem ütközik nemzetközi normákba, míg mások igen. El lehet mondani, hogy az EU-nak nincsen alapjogi hatásköre, miközben bárki számára, aki találkozott már „EU-joggal” mint tantárggyal, hozzávetőleg a bevezetés után már kiderül, hogy van. Kiválóan félre lehet magyarázni például a Tavares-jelentés megállapításait és a benne felvetett összes antidemokratikus anomáliát. Azt is, hogy a jövőbeni alkotmánymódosítások tartalmi kontrollját megszüntették a negyedik módosítással, vagy, hogy a korábbi AB-határozatok hatályukat vesztették és nem alkalmazhatóak, esetleg azt, hogy az Alkotmánybíróság függetlenségét nem rögzítették az alaptörvényben, hogy tizenötből nyolc alkotmánybírót egyedül a kormány választott és közülük is ketten a jelenlegi kormányerők országgyűlési képviselői voltak, valamint Stumpf István a korábbi Fidesz-ciklus alatt még miniszter is, és ez így helyes, és független testületre utal. El lehet mondani, hogy bírák kezéből kivenni ügyeket természetes, demokratikus és jó dolog, és nem ütközik az igazságszolgáltatás függetlenségének elvével, és a korábbi legfelsőbb bíró „lecserélése” is demokratikus, miközben még két éve volt hátra. Ki lehet fejteni, hogy szükséges olyan területeket sarkalatos (kétharmados) törvényekben rögzíteni, amelyek nem odavalók, ezzel betonozva be a jelenlegi hatalmat. Vagy, hogy 300 egyházat megszüntetni is hasznos és demokratikus, különösen, hogy így a saját tagságuk sem tud számukra 1 százalékot felajánlani, jóllehet őket eddig sem az állam tartotta el. El lehet mondani, hogy a „kiemelt egyházak” (már a név is nonszensz) porhintésével az utóbbi problémát megoldottuk, pedig az 1 százalékot a kisegyházak továbbra sem kapják meg. El lehet magyarázni, hogy a korábbi választási szabályokkal miért kapna a jelenlegi kormánypárt kevesebb helyet, mint az új szabályokkal, és hogy ez így helyénvaló. Hogy a jövőben a Fidesz esetében alig több, mint 40 százalékos társadalmi támogatottsággal 70 százalékos eredményt elérni helyes és jó lesz. Szintén lehet majd ecsetelni, hogy 4 év előzetes letartóztatás nem elég egy ügy eldöntéséhez, ezért akár élethossziglan is lehessen embereket ítélet nélkül rács mögött tartani, miközben az átlagember is érzi, hogy egy ilyen szabályozás inkább a diktatúrák szellemiségét tükrözi. És újra ide lyukadunk ki: azt is el lehet magyarázni, hogy az Európai Unió, ami egy szellemi és kulturális közösség is, nem rendelkezik hatáskörrel, hogy megmondja nekünk, mit jelentenek az alapjogok, mi a tartalmuk. Ha pedig megmondja, azt csak politikai alapon teszi – miközben dehogy. Léteznek alapvető jogok, melyek tartalmát a nemzetközi-európai térben nem a Fidesz, hanem például nemzetközi egyezmények szabályozzák, illetve az EU-val szemben –például az alapító szerződésekben – vállalt kötelezettségeinket.

Manapság a hallgatók sokat kapnak ebből a fajta agymosásból. Látjuk, hajlandóság is van bennük arra, hogy álproblémákat egyszerűen, álmegoldásokkal „oldjanak meg”, például ezért népszerű a Jobbik köreikben. Hogy ugyanakkor az egyik rossz, a jobbikos mentalitás helyet vajon helyes-e, ha módszeresen megpróbálják őket átprogramozni egy másik, hamvába holt, alapvetően posztkommunista, önszuggeráló típusú agymenetre, erősen kérdéses. És akkor még arról, hogy egyetemi oktatók lelkesen az arcukat adják ehhez a komédiához, illetve a felsőoktatásból történő elképesztő volumenű forráskivonáshoz, még nem is beszéltünk.

* A szerző az MTA TK Jogtudományi Intézetének kutatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Intézetének oktatója.